Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A Corvinus gólyatábori botránya óta többen jelentkeztek más intézményekből is, hogy milyen megalázó feladatokkal szembesültek a táborokban.
A gólyák itatása és levetkőztetése általános gyakorlatnak tűnik több főiskola és egyetem gólyatáborában - derül ki a Blikk gyűjtéséből. A lapnak megszólaló fiatalok, egykori elsőévesek sokszor hasonlóan megalázó feladatokról számoltak be, mint ami 2014-ben a Corvinus szarvasi táborában történt, ahol egymás fenekéből kellett kinyalniuk a mackósajtot.
Újabb gólyatábori botrány: sajtot tömtek a gólyák hátsó felébe
2014 augusztusában a Budapesti Corvinus Egyetem budai campusának gólyáit vetették alá megalázó feladatoknak Szarvason. A vs.hu szerint etikai eljárás nem indult, mivel az egyetem vezetése szerint nem volt kényszerítés.
Az egyik budapesti főiskolán alkoholba kevert leborotvált fanszőrzetet kellett inniuk. A feladatról beszámoló egykori gólya szerint sokan azért vettek részt a feladatban, mert a korábbiak során már rengeteget ittak, így nem nagyon volt kifogásuk.Ellentmondani sem szerettek volna az idősebbeknek, hogy ne tűnjenek bénának.
Egy korábbi corvinusos hallgató sötét szobában való levetkőzésre emlékszik, egy főiskola bölcsészhallgató lány pedig banánon bemutatandó orális szexre emlékezett, illetve az aktust egy fiúval imitálni.
| Mi volt idén a gólyatáborodban? |
| Ha a te gólyatáborod pozitív volt és nagyban eltért a fentiektől, számolj be a feladatokról és az ott eltöltött időről! Ha problémákkal találkoztál, vagy megalázó feladatokkal, akkor is fordulj hozzánk bizalommal. Volt-e itatás, helyezett-e nyomást rád egy szervezők vagy a közösség? Minden általad fontosnak ítélt momentum hasznos lehet más számára is, ezért küldd el tapasztalataidat az [email protected] címre! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.