Ezer egyetemista jár rosszul az új szabállyal: botrány a brit elitegyetemen

Évi 7500 mesterszakos hallgató közül ezren nem iratkoznak be az Oxfordra, mert elbizonytalanítják őket a pénzügyi...

  • Eduline
Wikipedia

Évi 7500 mesterszakos hallgató közül ezren nem iratkoznak be az Oxfordra, mert elbizonytalanítják őket a pénzügyi elvárások - írja a Guardian. Az elitegyetemen 2010-ben vezették be azt a szabályt, amely alapján a hallgatóknak a tandíj befizetésén felül igazolniuk kell, hogy évi 13 ezer fonttal (4,7 millió forinttal) rendelkeznek.

A botrány két hete robbant ki: egy 26 éves diák, Damien Shannon beperelte az intézményt, mert anyagi helyzete miatt nem engedték, hogy elkezdje a tanulmányait. Részmunkaidőben vállalt volna munkát, és ebből fedezte volna egyéb költségeit, ezt azonban az egyetem nem vette figyelembe. A diák beperelte az egyetemet: erről itt olvashattok.

Azóta egy korábbi diák, jelenlegi egyetemi oktató is írt az egyetemnek. Levelében az áll: ha neki is bizonyítania kellett volna, hogy több mint 21 ezer fonttal rendelkezik - az éves tandíj jelenleg 9000 font -, nem tanulhatott volna az Oxfordon.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.