Ott szerzett diplomát, ahol újszülöttként rátaláltak

Nem mindennapi történet.

  • Eduline
Shutterstock

1984-ben egy gyereket hagytak a San Francisco State University kollégiumának mosodájában. A gyerek egy dobozban volt, így mentették meg éppen arra járók.

Az akkor sorsára hagyott gyerek felnőtt, ma Jillian Sobolnak hívják, és nemrég átvette diplomáját ugyanazon az egyetemen, ahol újszülött korában megtalálták.

A diplomaátadón nem csak az örökbefogadó családja volt jelen, de a vérszerinti apja is, illetve az az egykori diák, aki 21 évesen elsőként látta el a kosárban hagyott újszülöttet, amíg a mentők kiértek.

Jillian állítólag nem azért választotta tanulmányai helyszínéül azt a campust, ahol rátaláltak. Csak vendéglátást szeretett volna tanulni az egyetemen, és azt pont ott oktatják.

(Washintgon Post)

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.