Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
„Komolytalan ötlet” – így kommentálta Orbán Viktor múlt heti nyilatkozatát a hvg.

„Komolytalan ötlet” – így kommentálta Orbán Viktor múlt heti nyilatkozatát a hvg.hu-nak Semjén András, az MTA KRTK Közgazdaság-tudományi Intézetének főmunkatársa. A miniszterelnök a policity.eu-nak adott múlt heti interjújában azt mondta, olyan felsőoktatást akar, ahol minden diák maga állja képzése költségeit, méghozzá mindenki a teljeset.
A hallgatók utólag fizetnének, a rendszer így önmagát finanszírozná. Azt már nem tette hozzá, hogy az új felsőoktatási struktúra igazi hungarikum lenne, ehhez hasonló, állami támogatás nélkül működő felsőoktatási rendszer nemhogy Európában, máshol sincs.
A közgazdász szerint az Orbán-féle vízió leginkább az ausztrál, angol és amerikai felsőoktatásra emlékeztet, a két legfontosabb elem – amely működőképessé teszi a rendszert – azonban hiányzik belőle.
„Ezekben az országokban van diákhitel vagy valamilyen más, utólagos tandíjfizetést lehetővé tevő rendszer, és szinte mindenki fizet a tanulásért, de néhány speciális profilú, for-profit intézmény kivételével sehol nem kérik el a hallgatóktól a képzés teljes költségét, még a legdrágább amerikai magánegyetemeken, például a Harvardon sem” – magyarázza. A teljes cikket a hvg.hu-n olvashatjátok el.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.