Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Van még valaki, aki nem tiltakozott?

Az Oxford Egyetem Pembroke College-a a Timesnak küldött nyílt levélben fejezte ki a CEU-t érintő törvénymódosítás miatt érzett aggodalmát - közölte a Közép-európai Egyetem.
Orbán Viktor 1989-ben a Pembroke College hallgatója volt ösztöndíjjal.
Tegnap a Bibó István Szakkollégium kérte fel Áder Jánost arra, emeljen vétót a törvénymódosítás ellen. A Bibóba járt 10 Fidesz-alapító, köztük Orbán Viktor is.
A CEU-üggyel kapcsolatos legfrissebb híreket itt követhetitek nyomon.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.