Márciusi fontos dátumok: ezeket véssétek be a naptáratokba!
Márciusban a fókusz a középiskolai felvételin lesz, de ezen kívül is vannak dátumok, amiket érdemes észben tartani. Összeszedtük a hónap legfontosabb eseményeit.
Korábban több külföldi ösztöndíjat ajánlottunk nektek, új cikksorozatunkban pedig országonként vesszük sorra a legjobb ösztöndíjprogramokat. Második rész: Németország.
Deutsche Bundesstiftung Umwelt (DBU)
Környezetvédelmi területen, szakmai gyakorlat megszerzésére kínál féléves programot a DBU. Az ösztöndíjra diplomás szakemberek – akár posztgraduális képzésben részt vevő hallgatók – és doktoranduszhallgatók mellett olyanok is pályázhatnak, akik 2014 nyarán fejezik be tanulmányaikat.

A pályázóktól a szakmai önéletrajz és a végzettséget igazoló okiratok benyújtása mellett többek között rövid kutatási tervet is várnak. A szeptembertől induló programra március 1-ig lehet jelentkezni, az ösztöndíj – amelyet fél évvel lehet meghosszabbítani – havi 1060 euróval segíti a jelentkezők munkavégzését.
DAAD
A Német Felsőoktatási Csereszolgálat (DAAD) magyar hallgatóknak, diplomásoknak, másoddiplomásoknak, PhD fokozatot szerzett szakembereknek és a felsőoktatásban oktatóknak kínál ösztöndíjakat német egyetemeken, főiskolákon, valamint kutatóintézetekben. A 2014/2015-ös tanévre, többek között 3-4 hetes nyári egyetemi ösztöndíjra is jelentkezhettek.
Az ösztöndíjra az alapszakosok a második évtől, a mesterszakosok pedig képzésük első évében pályázhatnak. Bármely tudományterületen havi 750 eurós összegű ösztöndíjra, 10-24 hónapos mester-, vagy egyéb graduális képzésre is pályázhattok. Emellett doktoranduszok és fiatal kutatók, illetve egyetemi és főiskolai oktatók, valamint kutatók számára is vannak ösztöndíj-lehetőségek. A pályázati határidő programonként eltérő, ezért érdemes megnézni a DAAD honlapját.
Campus Hungary
A Campus Hungaryvel rövid tanulmányútra, csoportos tanulmányútra, szakmai gyakorlatra és féléves részképzésre jelentkezhettek – mindegyik programra január 20-tól pályázhattok. A rövid tanulmányútra – amelynek az időtartama legfeljebb négy hét lehet – jelentkezők 40-275 ezer forintos hozzájárulást kaphatnak.
A csoportos tanulmányút támogatására szintén 40 ezer és 275 ezer forint közötti összeget kaphattok, ezzel szemben a legfeljebb 21 hétig tartó külföldi szakmai gyakorlat elvégzését 140 ezer és 217 ezer forint közötti összeggel támogatják, ugyanúgy, ahogy a legfeljebb 26 hétig tartó féléves részképzésen tanulókat is.
További külföldi ösztöndíj-lehetőségekről itt olvashattok.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Márciusban a fókusz a középiskolai felvételin lesz, de ezen kívül is vannak dátumok, amiket érdemes észben tartani. Összeszedtük a hónap legfontosabb eseményeit.
A választási bizottság szerint jogsértő volt az a Lázárinfó, amelyet a Fidesz hajdú-bihari jelöltje egy hajdúböszörményi szakképző iskola épületében tartott február 23-án.
Február 10-én egy fegyveres elkövető egy kanadai iskolában nyolc embert ölt meg egy lövöldözésben. A kanadai kormány most azzal vádolja a OpenAI-t és annak népszerű chatbotját, a ChatGPT-t, hogy nem jelezte időben a hatóságoknak az elkövető gyanús online tevékenységét.
Miután hangos nevetés és fújolás szakította félbe beszédét az Állatorvostudományi Egyetem diplomaosztóján, Varga-Bajusz Veronika a közösségi oldalán reagált a történtekre.
Már a diplomaosztó előtt jelezték a végzős hallgatók, hogy nem szeretnének politikai szereplőket látni életük egyik legfontosabb napján. Petíciót is indítottak azért, hogy az egyetem ne hívjon politikusokat az eseményre – kérésük azonban láthatóan nem talált meghallgatásra.
Pont került az elmúlt napokban egyre nagyobb tiltakozást és felháborodást kiváltó ügy végére Veszprémben. Ma délután leszedték az „Én, a kétarcú” feliratú óriásplakátot a veszprémi Jendrassik-Venesz Technikum faláról.
Miután nagy felháborodást keltett a bocskaikerti ovi udvarán megjelent, Magyar Pétert lejárató óriásplakát, megkerestük kérdéseinkkel az érintett óvodát. Végül a helyi önkormányzat közleményét továbbították, amelyben azt írják, a hirdetőfelületen megjelenő adattartalomért ők nem tartoznak felelősséggel.
Hiába kap minden pedagógus bruttó 152 ezer forintos egyszeri juttatást április elején, a tényleges hatása korántsem lesz egyforma.