Nehéz a dolga a dalai lámának, ha amerikai egyetemre látogatna

A kaliforniai San Diego egyetemén tanuló kínai diákok tiltakoznak, mert meghívták a dalai lámát a júniusi diplomaosztó ünnepségre.

  • MTI
AFP / Rodrigo Arangua

Az egyetem vezetősége közleményben jelentette be a meghívást, tudatva hogy a 81 éves, Nobel-békedíjas vallási vezető beszédet is mond majd, amelyben "a világegyetemért érzett felelősség és az emberiség szolgálata" fontosságáról szól majd.

A meghívás felháborodást váltott ki az egyetemen tanuló kínai diákok körében, szerintük ugyanis a száműzetésben élő tibeti spirituális vezető "elnyomó figura", aki "azzal fenyeget, hogy megosztja az egységes Kínát". A diákok egy csoportja találkozót kért az egyetem rektorától, hogy próbáljon egyeztetni a vallási vezető beszédéről.

Közben az egyetem lapjában cikk jelent meg a meghívás ellen, az egyik közösségi oldalon pedig egyre-másra jelennek meg kínai diákok hozzászólásai, és mindannyian a dalai láma ellen érvelnek. Van, aki szerint a meghívás nem felel meg a "politikai korrektség" elvének, más arról ír, hogy az egyetem e döntésével "nem mutat tiszteletet" kínai diákjai iránt. Többen pedig úgy vélekednek, hogy éppen az egyetem által hirdetett sokszínűség kerül veszélybe, mert a dalai láma majd politikai véleményt is közöl, és ezzel az intézmény is elkötelezi magát az ő álláspontja mellett.

"A dalai láma nemcsak egyszerű vallási vezető, hanem politikai menekült is, aki hosszú idő óta elkötelezte magát az anyaország megosztása és a nemzeti egység lerombolása mellett" - hozta nyilvánosságra közleményét pénteken a Kínai Diákok és Oktatók Szövetsége, amely a San Diegóban tanuló kínai egyetemisták egyik szervezete.

Az egyetem azonnal kommünikét tett közzé, amelyben leszögezi, hogy szó sem lehet a dalai láma meghívásának visszavonásáról, és hangsúlyozza, hogy az egyetem mindig is a nyílt viták és eszmecserék fóruma volt. Az ünnepség jó alkalom lesz arra, hogy a diplomások és családjaik meghallgassák "az elmélyülés és az együttérzés" üzenetét - írták.

A Kaliforniai Egyetemen - amelynek egyik kampusza San Diegóban van - 3500 kínai diák tanul, valamennyien teljes tandíjat fizetnek. Kommentárok emlékeztetnek rá, hogy 2008-ban a Londoni Egyetemnek bocsánatot kellett kérnie a kínai kormánytól, mert díszdoktorrá avatta a dalai lámát.

Hozzászólások

Rekordjelentkezés, káoszos pontszámítás, brutális ponthatárok: ilyen volt a 2026-os felvételi

Soha ennyien nem próbáltak még bekerülni a magyar felsőoktatásba, mint idén: közel 140 ezren adták be jelentkezésüket a 2026-os felvételin. Miközben több területen nőtt az állami férőhelyek száma és rekordmagas érdeklődés érkezett egyes szakokra, a felvételizőknek idén sem volt könnyű dolguk: a pontszámítás szabályai sokakat megzavartak, többen pedig arra panaszkodtak, hogy a rendszerben később kevesebb pont jelent meg, mint korábban. Közben az ELTE, a Corvinus, a BME és a Pázmány népszerű képzésein idén is kiugróan magas ponthatárok születtek.

Teljesen vegyes a kép: így változtak a ponthatárok az óvodapedagógus-képzéseken

Van, ahol több tíz ponttal magasabb ponthatárral lehetett csak bekerülni, máshol viszont könnyebb volt bejutni, mint egy évvel ezelőtt. Az idei felvételi eredmények alapján az óvodapedagógus-képzéseken nagyon eltérően alakultak a ponthatárok: miközben az ELTE továbbra is vezeti a mezőnyt, több egyetemen jelentős emelkedés vagy éppen visszaesés látható a tavalyi adatokhoz képest.

Egy helyen a legnépszerűbb szakokon húzott ponthatárok

A legtöbb jelentkezőt ezúttal is a gazdasági, az orvosi, a társadalomtudományi és a jogi képzések vonzották. A Felvi adatai alapján nappali, államilag finanszírozott képzésre első helyen a legtöbben a gazdálkodási és menedzsment, az általános orvos, a pszichológia, a jogász, valamint a kereskedelem és marketing szakokat jelölték meg.