Négy évet kapott a nemzetvédelmi egyetem volt rektora

Négy év börtönre ítélte Szabó Jánost, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem volt rektorát hivatali befolyással...

  • MTI
MTI

Négy év börtönre ítélte Szabó Jánost, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem volt rektorát hivatali befolyással üzérkedés miatt a Fővárosi Ítélőtábla, helybenhagyva az elsőfokú bíróság döntését - hangzott el a Hír TV híradójában péntek este.

A hírműsor anyagának az mno.hu portálon közzétett összefoglalója szerint a televízió arról számolt be, hogy az ítélet indoklásában az szerepelt: "Szabó János az egész ország tekintélyének ártott".

A vádirat szerint Szabó János - aki 2006-tól töltötte be a nemzetvédelmi egyetem rektori posztját - 2009-ben egy nemzetközi szállítmányozási cégtől próbált jogtalan előnyt kicsikarni oly módon, hogy valótlanul azt állította a cég magyarországi és nemzetközi vezetőinek: a vállalat egyes dolgozói fegyvert és drogot csempésztek. Ő azonban el tudja intézni - mondta -, hogy a cég kimaradjon a nyomozásból és a várható médiabotrányból, így nem sározzák be a cég nevét, megőrizheti üzleti jó hírét.

Cserébe a rektor azt kérte, hogy távolítsák el a cég négy magyarországi dolgozóját, illetve bontsanak szerződést az aktuális őrző-védő partnerrel, és helyettük egy általa megjelölt biztonsági céget alkalmazzanak.

Szabó János olyan információkkal próbálta megtéveszteni a nemzetközi cég vezetőit, hogy titkosszolgálati emberek a céggel összefüggésben állítólag arról beszélgettek: fél mázsa kokain eltűnése miatt két spanyol férfi jön Magyarországra, és leszámolásra készül.

A rektort tavaly februárban kommandósok fogták el a munkahelyén, és négy hónapot előzetes letartóztatásban töltött. Szabó egyik vádlott-társa a nemzetközi cég magyarországi középvezetője volt, és négy kollégája eltávolítását szorgalmazta a rektoron keresztül, a harmadrendű vádlottnak pedig az érdekeltségi körébe tartozott az a biztonsági vállalkozás, amelyet a vádlottak megpróbáltak bejuttatni a nemzetközi céghez. A harmadrendű vádlott már többször állt bíróság  előtt, és börtönben is ült.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.