Munkanélküliség vár az amerikai magánegyetemek hallgatóira?

A magánegyetemre járó hallgatók több diákhitelt halmoznak fel, és nagyobb eséllyel lesznek munkanélküliek, mint az...

  • Eduline

A magánegyetemre járó hallgatók több diákhitelt halmoznak fel, és nagyobb eséllyel lesznek munkanélküliek, mint az állami intézmények diákjai – derül ki egy friss felmérésből. Az amerikai National Bureau of Economic Research közgazdasági kutatóintézet vizsgálata azt is kimutatta, hogy a magánegyetemen végzett pályakezdők jóval kisebb fizetésre számíthatnak, mint az állami egyetemek volt hallgatói – számolt be a Huffington Post.

A kutatók hasonló szociális háttérrel rendelkező diákok karrierjét vizsgálták: az eredmények szerint a fizetős intézményekben végzett hallgatók átlagosan 1800–2000 dollárral, vagyis mintegy 450 ezer forinttal kerestek kevesebbet éves szinten, és nagyobb eséllyel voltak több mint három hónapig munkanélküliek a diploma megszerzése után.

„A magánintézmények hallgatói magasabb diákhitel-tartozást halmoznak fel a tanulmányaik során, ráadásul kevésbé elégedettek a képzéssel, mint az állami egyetemeken tanuló diákok” – mondta Penny Lee, a diákok érdekérvényesítését segítő Coalition for Educational Success ügyvezető igazgatója. Amerikai hallgatók tízezrei kerültek bajba a felhalmozott adósságuk miatt – összefoglalónkat itt olvashatod.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.