Mocsai Lajos a Testnevelési Egyetem rektorjelöltje

A Testnevelési Egyetem szenátusa csütörtökön Mocsai Lajost választotta az intézmény rektorjelöltjének, a pályázatát méltónak találta a posztra.

  • MTI
MTI / Kovács Tamás

Mocsai Lajos, aki 1978 óta tanít az intézményben, és nevéhez több tucat tudományos cikk és tanulmány fűződik, december 17-től töltheti be hivatalosan a posztot. A jelöltet Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere terjeszti fel rektornak. A megbízást Áder János köztársasági elnök adja majd át Mocsainak, aki Csende Zsolttal szemben nyerte el a jelölést.

Mocsai és Csende egyenként húszperces prezentáció keretén belül mutatta be pályázatát, ezt követően a szenátus tagjainak és a meghívott vendégeknek ugyanennyi idejük volt arra, hogy kérdéseket tegyenek fel. Az egyetem dolgozói és hallgatói - több százan - az intézményen belül elhelyezett kivetítőkön követték figyelemmel a jelöltek meghallgatását. A rektori jelöltség elnyeréséhez a szenátus többségi szavazataira volt szükség.

Mocsai Lajos 36 éve áll a sporttudományok szolgálatában, edzői sikereinek eléréséhez többek között a sporttudományok terén szerzett tapasztalatait hasznosította. A 2007 óta a TF egyetemi docenseként is dolgozó szakember számos hazai és nemzetközi konferencia visszatérő előadója, valamint a sporttudományok területén több kutatási program résztvevője. 

Mocsai Lajos négy olimpián, valamint 11 világ- és Európa-bajnokságon vett részt a férfi és a női kézilabda-válogatott szövetségi kapitányaként. Németországban 2010-ben az Évszázad edzőjévé választották, 1989 és 1998 között a Német Kézilabda Szövetség edzőképző kurzusain vezető tanárként tartott számos előadást.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.