Mindenki népszavazást akar a CEU-ról?

Három párt is bejelentette, népszavazást kezdeményez a CEU-t ellehetetlenítő törvényváltozás ellen.

  • Eduline
Mónus Márton

A Demokratikus Koalíció, a sokak számára ismeretlen Demokrata Párt és a Momentum is népszavazást szeretne a kedden elfogadott lex CEU ellen.

A DK kérdése így szólna: “Egyetért-e Ön azzal, hogy a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetről (OECD) szóló szerződésben részes állam által elismert felsőoktatási intézmény Magyarországon bejelentés alapján folytathasson külföldi oklevelet adó képzési tevékenységet?”

A Demokrata Párt kérdése: "Egyetért-e Ön azzal, hogy a 2017/04/04-én hozott "lex-CEU" nemzeti felsőoktatásról szóló trv CCIV. módosítását a kormány visszavonja?"

ceu - eduline.huAz Eduline.hu a HVG magyar oktatással, oktatáspolitikával, tanulással, továbbképzéssel foglalkozó szájtja.

A fenti két kérdés már a Nemzeti Választási Irodán van, a Momentum egyelőre csak bejelentette, hogy ők is adnak be kérdést az ügyben. Az így szól majd: "Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 9., 76., 77., 115., 117. §-ait a 2017. április 4-én hatályban volt szövegük szerinti tartalomra módosítsa?"

A hvg.hu szerint a DK kérdését a választási iroda már befogadta.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.