Két egyetem, ahol szinte minden végzős jól fizetős állást talál

Több ezer brit diplomás él segélyből, a betöltetlen állások száma ugyanis alacsony – adta hírül a The Telegraph.

  • Eduline
Cambridge. Aki itt végez, a diplomázást követő pár hónapban biztosan talál állást
Wikipedia

Több ezer brit diplomás él segélyből, a betöltetlen állások száma ugyanis alacsony – adta hírül a The Telegraph. Az adatok elkeserítőek: a London South Bank University volt hallgatóinak 22 százaléka a diploma megszerzése után hat hónappal sem tudott elhelyezkedni. A Bolton és az East London Universityn végzett pályakezdők 21, míg a University College Birmingham és a Westminster University volt diákjainak 19 százaléka nem talált állást.

A brit felsőoktatási statisztikai hivatal adatai szerint ugyanakkor vannak olyan egyetemek, ahol a megszerzett diploma könnyebb elhelyezkedést ígér. Az Oxfordon végzett hallgatók 10, míg a Cambridge-en végzett diákok mindössze 8 százaléka nem talált állást hat hónapon belül.

Phil Cardew, a London South Bank University rektorhelyettese szerint az adatok nem igazán állják meg a helyüket. „Minden régiónak megvannak a munkaerő-piaci sajátosságai, ha például nem csak a pályakezdőket és a teljes munkaidős állásokat nézzük, sokkal jobb eredményt tudunk felmutatni” – érvelt. Az idén végző egyetemisták jobb helyzetben lesznek, legalábbis ezt jósolják munkaerő-piaci elemzők – összefoglalónkat itt olvashatod.

Hozzászólások

Térdepeltetés, megszégyenítés, félelem – Rubovszky Rita volt diákjai szerint bántalmazó légkör uralkodott az iskolában, az egykori igazgató visszautasítja a vádakat

A Népszavának nyilatkozó volt diákok és szülők szerint Rubovszky Rita igazgatása alatt korlátozott volt a vécéhasználat a Patrona Hungariae iskolában, az ebédnél pedig „az utolsó falatig” meg kellett enni mindent. Többen megalázó, félelemkeltő légkörről és lelki bántalmazásról beszéltek. Az egykori igazgató a lapnak azt mondta, hogy szerinte átkeretezik a valóságot, a vádakat pedig rágalomnak tartja.

Féltik az MCC-t a diákok: kezdeményezést indítottak a megőrzéséért, szerintük „az alapítvány ügye nem pártpolitikai kérdés”

Orbán Balázs, az MCC kuratóriumi elnöke a közösségi oldalán osztotta meg azt a diákkezdeményezést, amely a Mathias Corvinus Collegium megőrzését sürgeti. A felhívást már több mint 600-an írták alá. A kezdeményezők szerint „az alapítvány ügye nem pártpolitikai kérdés, hanem a jövő nemzedékeinek esélye”.

Bejelentette Lannert Judit a szakképzésért és felnőttkori tanulásért felelős államtitkárt

Lannert Judit Naderi Zsuzsannát kérte fel az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium a Szakképzésért és Felnőttkori Tanulásért Felelős Államtitkárság vezetésére. Az új államtitkár közel harminc éve dolgozik a szakmai oktatás és képzés területén, és a minisztérium szerint jelentős tapasztalattal rendelkezik az oktatás, a gazdaság és az intézményvezetés terén is.