Milliókba kerülnek Nagy-Britanniának a lemorzsolódó diákok

Évi 300 millió fontba kerül az államnak az, hogy minden harmadik, korábban kitűnő tanuló hagyja ott a brit...

  • Eduline
MTI Fotó: Krizsán Csaba

Évi 300 millió fontba kerül az államnak az, hogy minden harmadik, korábban kitűnő tanuló hagyja ott a brit középiskolákat - írja a

Telegraph

. A felmérést végző Policy Exchange szerint őket nem kellene arra kényszeríteni, hogy elméleti kurzusokon vegyenek részt, inkább a gyakorlati képzést kellene erősíteni. Az 1624 megkérdezett  diák fele gondolta úgy, hogy túl sok az elméleti tananyag.

A brit kormány éppen most készül bevezetni egy olyan mérőszámot, amely a hagyományos tantárgyakból elért eredmény alapján rangsorolná az iskolákat. A Policy Exchange szerint azonban a gyakorlati képzést nem mint alsóbbrendűt, hanem mint alternatívát kellene kezelni. A jól képzett szakemberekből ugyanis hiány van a munkaerőpiacon. Nagy-Britanniában jövőre már mesterszakos diplomát is lehet majd szerezni egyetemi tanulmányok és tandíj nélkül, kizárólag szakmai tapasztalattal. Erről itt olvashattok.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.