Mennyit kell fizetni, ha félbehagyjátok az egyetemet?

Milyen következményekkel kell számolni, ha félbehagyjátok az egyetemet? Hogyan változnak a hallgatói szerződés szabályai? Újabb olvasói kérdésre válaszoltunk.

  • Eduline
Stiller Ákos

Idén jelentkeztem egyetemre, de valószínűleg nem vesznek fel arra a szakra, ahova járni szeretnék. A második helyen bejelöltem egy másik képzést, de az a tervem, hogy oda csak egy évig járok majd, utána pedig újra próbálkozom. Ilyenkor ki kell fizetnem az elhasznált két szemesztert?

Valószínűleg nem kell. A hallgatói szerződések szabályait úgy módosítanák, hogy azok a hallgatók mindenféle anyagi teher alól mentesüljenek, akik egy vagy két szemeszter után félbehagyják az egyetemet vagy főiskolát. Fontos: az új szabályok vonatkoznak majd azokra is, akik 2012 szeptemberében írták alá a hallgatói szerződésüket.

Hozzászólások

Térdepeltetés, megszégyenítés, félelem – Rubovszky Rita volt diákjai szerint bántalmazó légkör uralkodott az iskolában, az egykori igazgató visszautasítja a vádakat

A Népszavának nyilatkozó volt diákok és szülők szerint Rubovszky Rita igazgatása alatt korlátozott volt a vécéhasználat a Patrona Hungariae iskolában, az ebédnél pedig „az utolsó falatig” meg kellett enni mindent. Többen megalázó, félelemkeltő légkörről és lelki bántalmazásról beszéltek. Az egykori igazgató a lapnak azt mondta, hogy szerinte átkeretezik a valóságot, a vádakat pedig rágalomnak tartja.

Féltik az MCC-t a diákok: kezdeményezést indítottak a megőrzéséért, szerintük „az alapítvány ügye nem pártpolitikai kérdés”

Orbán Balázs, az MCC kuratóriumi elnöke a közösségi oldalán osztotta meg azt a diákkezdeményezést, amely a Mathias Corvinus Collegium megőrzését sürgeti. A felhívást már több mint 600-an írták alá. A kezdeményezők szerint „az alapítvány ügye nem pártpolitikai kérdés, hanem a jövő nemzedékeinek esélye”.

Bejelentette Lannert Judit a szakképzésért és felnőttkori tanulásért felelős államtitkárt

Lannert Judit Naderi Zsuzsannát kérte fel az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium a Szakképzésért és Felnőttkori Tanulásért Felelős Államtitkárság vezetésére. Az új államtitkár közel harminc éve dolgozik a szakmai oktatás és képzés területén, és a minisztérium szerint jelentős tapasztalattal rendelkezik az oktatás, a gazdaság és az intézményvezetés terén is.