Megszűnik a legolcsóbb pécsi egyetemi kollégium

Bezár a Pécsi Tudományegyetem Damjanich Kollégiuma, a csökkenő hallgatói létszám miatt ugyanis egyre nehezebb...

  • Eduline

Bezár a Pécsi Tudományegyetem Damjanich Kollégiuma, a csökkenő hallgatói létszám miatt ugyanis egyre nehezebb fenntartani a PPP konstrukcióban működő kollégiumokat – írja a pécsistop.hu

Eddig ez volt a legolcsóbb kollégium, a hallgatók 13 ezer forintot fizettek havonta – a többi pécsi egyetemi kollégiumban 16-18 ezer forintot kell fizetni.

Hozzászólások

Gyerekek a politikai kampányokban: „Téves azt gondolni, hogy ha MI által szerkesztett gyerekről van szó, azzal nincs baj”

Elég egy fotó, amely egy olyan iskolai rendezvényen készül, ahol politikus is megjelenik, és máris akarata ellenére bevonódhat egy gyerek a kampányba. A Hintalovon gyerekjogi szakértője szerint az MI által generált gyerekek is ugyanazt a hatást váltják ki, mert ugyanúgy a gyerekek tárgyiasítását és használatát jelenítik meg. A legfontosabb kérdés, hogy van-e megegyezés arról, hogy gyerekeket nem használunk fel kampányidőszakban sem, hiszen ha ebben nincs egyetértés, azzal normalizáljuk, hogy nincsenek határok.