Mégsem zárja be egyik kollégiumát a Pécsi Tudományegyetem

Mégsem zárja be a Damjanich Kollégiumot a Pécsi Tudományegyetem (PTE) szeptembertől, mert nő a hallgatói igény a...

  • Eduline

Mégsem zárja be a Damjanich Kollégiumot a Pécsi Tudományegyetem (PTE) szeptembertől, mert nő a hallgatói igény a férőhelyek iránt. A szenátus júniusban döntött az épület bezárásáról azért, hogy javuljon az egyetem további hat ilyen intézményének kihasználtsága, jobb körülmények között helyezhessék el a diákokat, és ne kelljen emelni a szállásért fizetendő díjakat.

Pintér Mihály, az egyetemi hallgatói önkormányzat alelnöke korábban az MTI-nek azt mondta: a lépést a diákok létszámának demográfiai okokra visszavezethető fokozatos csökkenése mellett a hallgatói összetételben bekövetkezett változások is indokolták. Rámutatott, hogy míg korábban az ország távoli vidékeiről is sok fiatal jött Pécsre tanulni, ma a nagy részük a Dél-Dunántúlról érkezik, és többségük nem igényel kollégiumi ellátást.

A Damjanich Kollégiumot végül mégsem zárják be, mert a következő tanévre az előzőhöz képest mintegy 15 százalékkal, azaz 500-600-zal többen jelentkeztek az egyetem kollégiumaiba.

A PTE-n tavaly októberre fejeződött be az a 10 milliárd forintos rekonstrukciós program, amely az egyetem hét kollégiuma közül négynek a felújítását és a rektori hivatalnak a Szántó útról a 48-as téren álló Szent Mór Kollégiumba költözését, illetve az ottani épület átalakítását foglalta magában.

Az egyetem a pécsi kollégiumaiban a nappali tagozatos hallgatói mintegy harmadának, 3600 diáknak biztosít férőhelyet, és ez nagyjából megegyezik az igénylők számával. A kollégisták közül 2600-an olyan korszerű, 2-3 személyes szobát kaphatnak, amelyben minikonyha, vizesblokk, modern bútorok találhatók, és mindenkinek külön internetcsatlakozási lehetősége van. Az ellátás díja személyenként 18 ezer forint havonta.

Hozzászólások

Pukli István: A tankönyvek csak akkor fejlődnek, ha a pedagógus választhat

Miközben a skandináv országokban a tankönyv már nem egy papíralapú tárgy, hanem egy mesterséges intelligenciával támogatott, dinamikus EdTech-platform, addig Magyarországon még mindig 1998 logikája szerint vitatkozunk az oktatásról. A hazai tankönyvpiac 2010-es évekbeli államosítása és centralizációja nemcsak a választás szabadságát vette el a pedagógusoktól, hanem hosszú távon a hazai oktatási innovációt is gúzsba kötötte. Pukli István írása.

Térdepeltetés, megszégyenítés, félelem – Rubovszky Rita volt diákjai szerint bántalmazó légkör uralkodott az iskolában, az egykori igazgató visszautasítja a vádakat

A Népszavának nyilatkozó volt diákok és szülők szerint Rubovszky Rita igazgatása alatt korlátozott volt a vécéhasználat a Patrona Hungariae iskolában, az ebédnél pedig „az utolsó falatig” meg kellett enni mindent. Többen megalázó, félelemkeltő légkörről és lelki bántalmazásról beszéltek. Az egykori igazgató a lapnak azt mondta, hogy szerinte átkeretezik a valóságot, a vádakat pedig rágalomnak tartja.

Féltik az MCC-t a diákok: kezdeményezést indítottak a megőrzéséért, szerintük „az alapítvány ügye nem pártpolitikai kérdés”

Orbán Balázs, az MCC kuratóriumi elnöke a közösségi oldalán osztotta meg azt a diákkezdeményezést, amely a Mathias Corvinus Collegium megőrzését sürgeti. A felhívást már több mint 600-an írták alá. A kezdeményezők szerint „az alapítvány ügye nem pártpolitikai kérdés, hanem a jövő nemzedékeinek esélye”.

„Fontos a testnevelés, de nem ebben a formában” – Lannert Judit szerint nőtt a túlsúlyos gyerekek száma a heti öt tesióra bevezetése óta

„Célellentétes” lett a mindennapos testnevelés jelenlegi rendszere Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter szerint. Parlamenti bizottsági meghallgatásán arról beszélt, hogy bár a mozgás fontossága nem kérdés, a heti öt kötelező tesióra nem hozta meg a kívánt eredményeket, sőt a gyermekkori túlsúly problémája is súlyosbodott az elmúlt években.