Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A korábbinál kevesebb fiatal tanul 17 éves kora után Nagy-Britanniában az Adult Continuing Education (Niace)...

A korábbinál kevesebb fiatal tanul 17 éves kora után Nagy-Britanniában az Adult Continuing Education (Niace) felmérése szerint - írja az Edupress.
Az 5000 ember bevonásával készült kutatás jelentése szerint a megelőző évhez képest hét százalékkal visszaesett azon 17 és 24 év közötti fiatalok száma, akik tanultak tavaly: 77 helyett mindössze 70 százalék vett részt valamilyen oktatásban. A kormány kétségbe vonja az eredményeket, mondván, más adatok szerint nem történt változás ezen a területen.
A kérdőív arra is rámutat, hogy jelenleg minden ötödik felnőtt tanul valamilyen formában, de a fiatalabb korosztály hajlamosabb fejleszteni a tudását, mint az idősebbek: a 17-19 éves megkérdezettek 79 százaléka tanult 2012-ben.
Más korcsoportok esetében viszont tapasztalható némi növekedés, kivéve az 55-64 éves korosztályt, ahol megint csökkenés látszik, az ennél idősebbek körében pedig folyamatosan egyre kevesebben tanulnak. Milyenek Anglia legkülönlegesebb osztálytermei? Itt nézhetitek meg.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.