szerző:
MTI

Megfosztotta doktori címétől Obokata Haruko japán tudóst a tokiói Vaszeda Egyetem, annak nyomán, hogy korábban kiderült, hamisak a kutató úttörő jellegűnek tartott őssejtkutatásáról tavaly januárban közzétett tanulmány egyes részei.

©

Az egyetem elnöke, Kamata Kaoru egy tokiói sajtótájékoztatón mondta el hétfőn, hogy a Riken kutatóintézet egykori munkatársa időben leadta korrigált doktori értekezését, ám annak tartalma nem éri el a kiértékeléshez szükséges szintet.

Közleményében Obokata "tisztességtelennek" nevezte 2011-ben kapott doktori címének visszavonását, mondván, hogy a bíráló bizottság a jelek szerint mindenképpen elutasította volna tézisét.

A Riken kutatócsoportja a most 32 éves Obokatával az élen tavaly januárban a Nature című tudományos folyóiratban számolt be arról, hogy olcsó és gyors eljárást fejlesztett ki az embrióéhoz hasonló pluripotens őssejt előállítására egerek véréből. Állításuk szerint az úgynevezett STAP-sejtek felfedezése a személyre szabott gyógyítás új korszakát jelentheti, olcsóbbá, gyorsabbá és biztonságosabbá teheti az őssejtek előállítását.

Nem sokkal később azonban kétségek merültek fel a tanulmány hitelességét illetően, és a Riken vizsgálatot indított, amely megállapította, hogy a kutatás vezető szerzője, Obokata a jobb eredmény felmutatása érdekében meghamisította a kutatási adatok egy részét. A vizsgálat nyomán a Nature a kutatókkal egyetértésben, "kritikus hibákra" hivatkozva július elején visszavonta a tanulmányt.

A hamisításért felelőssé tett Obokata végül nem tudta megismételni "korszakalkotó" őssejtkísérletét, ezért elhagyta a Riken kutatóintézetet.

Ugyancsak tavaly júliusban a Vaszeda Egyetem felülvizsgálta a kutató korábbi doktori értekezését, amelyben szerzőijog-sértéseket és egyéb hibákat is felfedezett. Az intézmény ugyanakkor azt is elismerte, hogy súlyos hibákat követett el a felülvizsgálati procedúrában, ezért tavaly októberben egy évet adott a kutatónak, hogy korrigálja munkáját, mielőtt visszavonnák doktori címét.

Idén szeptemberben amerikai, kínai, holland és izraeli laboratóriumok is megerősítették, hogy nem lehet STAP-sejteket előállítani az Obokata és munkatársai által leírt módszerrel.

A botrány nyomán Obokata felettese, az ominózus tanulmány társszerzője, több hónapos stressz és kimerültség után tavaly augusztusban felakasztotta magát.