Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Most is az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) tanul az a hallgató, aki az Index beszámolója zaklathatta egyik csoporttársát a 2013-as gólyatáborban - írja a Blikk.

Az Index hétfőn számolt be egy fővárosi jogi kar gólyatáborában tavaly elkövetett, és eddig jogi következmények nélkül maradt nemi erőszakról. A Blikk értesülései szerint az állítólagos erőszakoló, aki 2013-ban az áldozathoz hasonlóan elsőéves volt, még most is az ELTE-re jár, másodévesként az áldozat évfolyamtársa.
A csoporttársak soha nem közösítették ki az erőszakolót, aki ma is remekül érzi magát az egyetemi csoportjában, az órákon és azokon kívül is aktív - emelte ki az Index.
Az ELTE szerdán azonnali vizsgálatot rendelt el, várhatóan büntetőfeljelentést is tesznek. Király Miklós, a kar dékánja közleményében kiemelte: a jogi kar vezetése szigorúan el fog járni azokkal szemben is, akik az eset eltussolásában szerepet játszottak. Egyúttal együttérzését fejezik ki az áldozatnak, és mindent el fognak követni, hogy az eljárás során megkíméljék a további szenvedéstől.
Az ilyen jellegű bűncselekmények eltussolása nem egyedi, a New York-i Columbia Egyetemen, saját szobájában megerőszakolt lány és támogatói szeptember óta tiltakoznak az ellen, hogy az elkövető még mindig az egyetemre járhat.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).