Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Szombaton sem maradunk demonstráció nélkül. A téma ismét a tanszabadság és a CEU.
NEM MARADUNK CSENDBEN! - Legyen ez Magyarország leghangosabb tüntetése
- ez áll a szombati esemény Facebook-oldalán.
A szervezők 17:30-ra várják a tüntetőket a Szabadság térre.
"Nem maradunk csendben, mert a szabad sajtó felszámolása után most a szabad oktatáson és azokon szervezeteken a sor, amelyek nem félnek kiállni mások és saját jogaikért!" - írják a szervezők.
Szinte borítékolható, hogy az esemény után sok fiatal ismét nem hazafelé tart majd rögtön, ahogy történt ez tegnap.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.