Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Hó végén lejárnak az őszi félévre érvényes diákigazolványok a felsőoktatásban.

A vasúti utazási diákkedvezmény igénybe vételének feltétele az érvényes diákigazolvány - hívja fel közleményében a figyelmet a MÁV.
A megállapított menetdíj vagy pótjegy árán felül további 8 ezer forint pótdíjat kell fizetnie annak, aki érvénytelen kedvezményre jogosító igazolvánnyal, vagy érvénytelen igazolással veszi igénybe a kedvezményt, illetve jogosultságát nem tudja az előírt módon igazolni.
Fontos határidő közeleg, komoly bírságot kockáztat, aki mulaszt
Hamarosan ismét érvényesíteni kell a felsőoktatásban használt okmányt. Az őszi szemeszterben érvényesített diákigazolványok március 31-ig érvényesek. A második félévre érvényesíteni az adott intézmény erre szakosodott irodáiban lehet. Fontos változás, hogy az új diákigazolvány nem az igénylő lakcímére, hanem az intézményhez érkezik. Így ha valamiért új kártyára volt szükségetek, akkor a rendelést a főiskolán/egyetemen vehetitek át.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.