Magyar egyetemista nyerte meg az Ernst & Young „Az Év Ifjú Adószakembere 2012” nemzetközi versenyét.
Magyar egyetemista nyerte meg az Ernst & Young „Az Év Ifjú Adószakembere 2012” nemzetközi versenyét. Osikovicz Edit Ágnes, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának ötödéves hallgatója húsz ország döntősével együtt utazott Bostonba, az elismert szakértőkből álló zsűri nemzetközi adózási esettanulmányok megoldásával és személyes meghallgatásokkal tesztelte a versenyzők ismereteit, kreativitását, személyiségét, analitikai, valamint vezetői képességeit.
Az ELTE-s hallgató olyan egyetemek diákjait előzte meg, mint a Stanford vagy a Düsseldorfi Heinrich Heine Egyetem. Osikovicz Edit Ágnes az első helyezésért pénzjutalomban részesül, és egy 30 napos világkörüli úton vesz részt. Tíz-tíz napot az Ernst & Young londoni, washingtoni és hongkongi adózási központjában tölthet el.