2015-ben már az új campuson kezdenek a közszolgálati egyetem hallgatói

Komolyabb zökkenők nélkül sikerült a Nemzeti Közszolgálati Egyetem három jogelődjének integrációja, de a tartalmi...

  • MTI
Fazekas István

Komolyabb zökkenők nélkül sikerült a Nemzeti Közszolgálati Egyetem három jogelődjének integrációja, de a tartalmi átszervezés még folyamatban van - mondta Patyi András rektor az MTI-nek adott interjúban. Milyenek a 2013-as keretszámok a közszolgálati egyetemen? Összefoglalónkat itt olvashatjátok el.

Patyi András szerint a formai-szervezeti integráció majdnem teljesen befejeződött, a tartalmi rész, vagyis a képzések összehangolása, a tanulmányi és vizsgakövetelmények megváltoztatása pedig folyamatosan zajlik. A jogelőd intézményeket, vagyis a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemet, a Rendőrtiszti Főiskolát és a Budapesti Corvinus Egyetem Közigazgatás-tudományi Karát igyekeznek közelíteni egymáshoz amennyire szükséges.

Szavai szerint eddig két komoly korszakhatár volt az egyetem életében. Az egyik az, hogy a tanév közepén alakult intézmény rendben be tudta fejezni a tanévet, mindhárom kart a korábbi szabályzata szerint vitte tovább és zárta le. A másikat az első közös tanév megkezdésének nevezte.

Patyi András úgy vélte: a hallgatók eddig nem tapasztaltak nagy változásokat, a közigazgatási karon ugyanakkor átalakult az oktatási szerkezet, a tanszékek helyett több hónapos előkészítés után intézetek jöttek létre, elkezdték a tananyag megváltoztatását.

A rektor kitért arra is, hogy nagy az érdeklődés az egyenruhás-fegyveres szakok iránt. Mint mondta, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem az egyetlen intézmény az országban, ahol a katonai- és rendészeti pályák iránt érdeklődők megtanulják, mi a fegyver, mire való, mekkorát szól és hogyan kell azzal bánni. Emellett a bentlakásos képzés során megtanulnak alkalmazkodni és törődni bajtársaikkal - tette hozzá.

A civil, közigazgatási képzésről szólva azt mondta: arra törekednek, hogy az emberek ne úgy tekintsenek a területre, mint ahol "miniatűr közigazgatási jogászokat" képeznek. "Nincs is jogászképzés, a közigazgatási szakok határozott célja, hogy a hallgatók a terület minden jelenségét megismerjék" - fejtette ki, hozzátéve: ahogy a tiszteknél, itt is nagy szerepet szánnak a reagálóképesség fejlesztésére, hogy jól kezeljék az atipikus helyzeteket.

A Ludovika beruházásról szólva elmondta: a főépület rekonstrukciója márciusban megindulhat, a leendő sportközpont tervezőjével szerződéskötés előtt állnak, és készülnek az új oktatási épület tervei is. Az egyetem szakaszosan veszi birtokba az új kampuszt, a tervek szerint év végén átköltözik a rektori és a gazdasági hivatal.

Ahhoz, hogy a Ménesi útról a közigazgatási kar, valamint a Farkasvölgyi útról a rendészettudományi kar leköltözzön, még több új épületnek el kell készülnie, ami 2015 első felére várható. Patyi András várakozásai szerint a 2015-ben induló félévet már Józsefvárosban tudják megkezdeni a hallgatók.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.