Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Ha ti is az ELTE alkalmazott közgazdaságtan vagy a Budapesti Corvinus Egyetem valamelyik képzésére készültök, olvassátok el cikkünket.

A Szabó Kálmán Tehetségprogramot (SZKTP) 2012-ben alapították azzal a céllal, hogy kiemelkedő tanulmányi eredményekkel rendelkező diákoknak lehetőséget biztosítson a felsőoktatásban való részvételhez. A programot egyetemisták és szakkollégisták hozták létre, akik a munkájukat önkéntes alapon végzik.
A program olyan végzős középiskolásoknak szól, akik kimagasló tanulmányi eredménnyel rendelkeznek, és a Budapesti Corvinus Egyetemen vagy az ELTE alkalmazott közgazdaságtan alapszakán szeretnének továbbtanulni. Az ösztöndíjprogram támogatása három pilléren alapul.
A programot a következő években szeretnék több egyetemen is bevezetni, azok számára is biztosítani a lehetőséget, akik más szakmák iránt érdeklődnek.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.