Félévente akár 375 ezer forintot is kaphattok - újabb ösztöndíjat mutatunk

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ az idei tanévben is meghirdeti a pedagógus-utánpótlás biztosítását segítő pályázatot, a Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Programot. A pályázatra, amelyre több mint 680 millió forint áll rendelkezésre, szeptember 30-ig lehet jelentkezni.

  • MTI
Shutterstock

A sikeres pályázók számára az ösztöndíj már az első félévben 125 ezer és 375 ezer forint közötti összeget jelenthet. A pedagógushiány miatt a kiemelten támogatott szakok közé tartozik az informatika-, matematika-, testnevelő, biológia-, fizika-, kémia-, technika-, életvitel- és gyakorlattanár, valamint a természetismeret-környezettan tanárszak - jelezték.

Kitértek arra is: a programban részt vevő hallgató a támogatási szerződés aláírásával vállalja, hogy az általa megjelölt három megye egyikében, a központ által megjelölt köznevelési intézményi kör közül választva, főállású foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt létesít, és azt tartósan, de legalább az ösztöndíj folyósítási idejének megfelelő időre fenntartja. 2013-2014-ben 529 pályázóból 393 hallgató kötött támogatási szerződést, a következő tanévben 570-ból 470 hallgató járt sikerrel, az idén 478-ból 358 pályázó vehet részt a programban.

Jelenleg 1127 magyarországi lakcímmel rendelkező és 29 szomszédos országban élő, de magyarországi felsőoktatási intézményben tanuló hallgatónak van aktív szerződése. Negyvenöt szerződés felmondás vagy az képzésből kikerülés következtében szűnt meg.

A program forrása a központ költségvetésében a Klebelsberg Képzési Ösztöndíjprogram finanszírozására elkülönített keret, amely évről évre nő. 2013-ban 80 millió forint, 2014-ben 361 millió forint, 2015-ben 594,3 millió forint, idén pedig már 680,6 millió forint áll rendelkezésre.

A pályázat elektronikus beadásához a Központ honlapján található elektronikus felület áll rendelkezésre.

Felhívták a pályázók figyelmét arra is, hogy az elektronikusan kitöltött adatlapot a felületről kinyomtatva, aláírással ellátva postai úton is el kell küldeni (Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Program, 1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 42-46.)

Hozzászólások

Daganatos betegséggel küzdő gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.