Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Százhatvanezer látogatót várnak a szerdán kezdődő tizenkettedik Balaton Soundra - közölték a szervezők.

Fülöp Zoltán fesztiváligazgató elmondta: a fesztivál öt napja alatt olyan sztárok lépnek fel, mint az amerikai The Chainsmokers duó, a francia DJ és producer David Guetta, az amerikai hip-hop világsztár Big Sean vagy az egyik legsikeresebb brit R&B-pop énekesnő, Rita Ora, aki a Soundon pótolja a tavalyi Sziget fesztiválon elmaradt koncertjét.
Először lép fel Magyarországon DJ Snake francia DJ és producer, aki a svéd duó, Axwell és Ingrosso társaságában zárja a fesztivált, Martin Garrix holland lemezlovas pedig két koncertet is ad.
A szervezők kiemelt figyelmet fordítanak a biztonságra - hangsúlyozta Fülöp Zoltán. Ezt szolgálja az idén induló Safety First kezdeményezés, amelynek részeként szakértői csapat és önkéntesek figyelnek a szórakozókra, akik egy élő chatfelületen is jelezhetik a problémás szituációkat. Így a szervezők és az önkéntesek azonnal értesülhetnek a helyzetről és mihamarabb megkezdhetik a segítségnyújtást.
Fülöp Zoltán hozzátette: a fesztiválozókra több mint ötszáz biztonsági őr, mintegy kétszáz fős egészségügyi szolgálat, karszalagellenőrök és vízimentők is figyelnek. A két kilométer hosszú partszakaszon este nyolc után nem is engednek látogatókat a vízbe.
Jótékonysági akciót is indítottak a szervezők a The Chainsmokers duóval - emelte ki a sajtóbejáráson Filutás Anna projektkoordinátor. A limitált mennyiségben gyártott egyedi számozású pólók vásárlói a szövegértési nehézséggel küzdő magyar gyerekek megsegítését támogatják, két kisorsolt vásárlót pedig a duó lát majd vendégül a fesztiválon.
Teljesen megújul idén a nagyszínpad, amely egy dzsungelben elveszett képzeletbeli várost jelenít meg - tette hozzá Lobenwein Norbert fesztiváligazgató. A 70 méter széles és mintegy 30 méter magas nagyszínpadot egy 210 oldalas szerelési könyv alapján állította össze 150 ember egy hét alatt. A szerkezetet 41 kamion szállította Belgiumból Zamárdiba és két 50 tonnás daru három napon át emelte be helyükre az elemeket. A nagyszínpadba 500 négyzetméternyi LED-falat építettek be, amelyet két médiaszerver hajt meg, az esti kivilágítást 300 méter LED-szalag és 120 fényvető adja.
Idén összevonják a korábbi két arénát, ahol majd ötezer négyzetméteren mintegy tízezer ember szórakozhat, többek közt Craig David, Eric Prydz és Martin Solveig, a Halott Pénz vagy épp a Wellhello zenéjére. Az arénában napközben aktuális nemzetközi hip-hop sztárok és magyar közönségkedvenc zenekarok lépnek fel, éjfél után hajnalig tartó DJ program szórakoztatja a közönséget.
A Clubs On The Beach vízparti helyszínén a berlini Watergate, a párizsi Rex, a brüsszeli Fuse, az ibizai Pacha és a londoni Defected klubok rezidensei állnak a lemezjátszók mögé. Idén is külön színpadot kap az Elrow karneváli hangulatú show-ja, szombat délután lesz matracos parti, és a labdarúgó világbajnokság negyeddöntőit is kivetítőn láthatja a közönség.
Generációváltás kezdődött a Fishing on Orfű fesztiválon
Tavalyi helyszíni beszámolónkban olvashattatok Petiről és Esztiről, akik nagy erőkkel készültek az államvizsgára, mégis bevállalták, hogy végig maradnak a Fishingen. Idén mindkettejükkel összefutottunk és jelentjük: sikeresen levizsgáztak, örülünk, hogy személyesen is gratulálhattunk nekik. Szubjektív élménybeszámolónk következik.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Megjelentek a Közszolgállás oldalán a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatai. A jelentkezőknek kevesebb mint egy hónapjuk van arra, hogy benyújtsák a pályázatukat.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
A minisztérium az oktatás több területén is kíváncsi arra, mi működik jól a mindennapokban, mi okozza a legnagyobb nehézséget, és hol van leginkább szükség változásra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is.