Egy hét múlva kiderül, melyik startup mutatkozhat be New Yorkban

Február 14-én rendezik meg a Kairos Student Venture Competition döntőjét, ekkor választják ki azt a hallgatói...

  • Eduline

Február 14-én rendezik meg a Kairos Student Venture Competition döntőjét, ekkor választják ki azt a hallgatói projektet, amely a világ legjobb egyetemi vállalkozásai között mutatkozhat be a Kairos Global Summiton, New Yorkban.

Az idei versenyen kiemelten kezelik az oktatási, fenntarthatósági és egészségügyi témákban áttörést ígérő startupokat – a legtöbb projekt ennek megfelelően oktatási és egészségügyi területről érkezett, de van olyan pályázó is, aki a 3D nyomtatás aktuális kérdéseivel foglalkozik. 

A verseny döntőjébe nyolc projekt került be, a hallgatók a döntő előtti hetekben szakmai segítséget kapnak – többek között olyan, a startup-világban jól ismert személyektől, mint David Trayford és Weszl Miklós.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.