Jól áll az Óbudai Egyetem, mégis menesztik a kancellárt

Orbán Viktor miniszterelnök visszavonta az Óbudai Egyetem kancellárja, Monszpart Zsolt György megbízatását.

  • eduline/mti

A Magyar Közlöny pénteki számában megjelent határozat szerint a kormányfő az oktatásért felelős miniszter előterjesztésére, augusztus 31-i hatállyal vonta vissza Monszpart Zsolt György kancellári megbízatását, noha az még 2017-ig tartott volna.

A Magyar Államkincstár adatai szerint az OE tartozásállománya 8-4 millió forint között mozog, ami lényegében egyenlő a nullával, hiszen ez általában az aktuálisan rendezendő számlákat takarja.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere 2014. október 31-én jelentette be huszonegy felsőoktatási intézmény kancellárjának nevét. A november 15-ével kinevezett kancellároknak - köztük Monszpart Zsolt Györgynek -, akik a felsőoktatási intézmények gazdálkodásáért és üzemeltetéséért felelnek, november 24-én adta át a miniszter a megbízási okiratokat.

Az egyetem a közlemúltban kapott új rektort Réger Mihály személyében, aki a tavasszal elhunyt Fodor János helyét vette át.

Gyász: Elhunyt Fodor János, az Óbudai Egyetem rektora

Hosszas betegség után, életének 60. évében hunyt el az MTA doktora. Az Óbudai Egyetem csütörtökön tette köző honlapján, hogy az intézményt ezidáig vezető dr. Fodor János hosszan tartó, súlyos betegség után 59 éves korában elhunyt. Fodor az Eötvös Loránd Tudományegyetemen 1981-ben szerzett matematikusi oklevelet.

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.