Hihetetlen összegű adományt kapott az egyik neves amerikai egyetem

Michael Bloomberg amerikai milliárdos, a Bloomberg hírügynökség tulajdonosa bejelentette vasárnap, hogy 1,8 milliárd dollárt adományoz egykori alma materének, a baltimore-i Johns Hopkins egyetemnek.

  • MTI
MTI / EPA / Peter Foley

A mintegy 500 milliárd forintnak megfelelő adománnyal a volt New York-i polgármester azt kívánja elérni, hogy az egyetemen jövő ősszel tanulmányokat kezdő diákoknak ne kelljen hallgatói hitelt felvenniük, és bővítsék a már ott tanuló, szegény sorsú hallgatók ösztöndíj-lehetőségeit. Az összegből enyhíthetik majd a már diákhitellel rendelkezők anyagi terheit is. A felvett diákhitelek miatti, évtizedekre szóló eladósodottság országosan súlyos társadalmi problémát okoz az Egyesült Államokban.

Ronald Daniels, a Johns Hopkins elnöke korábban gyakran panaszkodott arra, hogy az egyetem nem tud minden olyan tehetséges fiatalt felvenni, aki szerény anyagi körülményei miatt nem tudja kifizetni a tandíjat és az oktatással járó egyéb költségeket. Az egyetemi közösséghez az idén ősszel intézett üzenetében Daniels azt írta, hogy bár az elmúlt nyolc év adománygyűjtő akciói több mint hatmilliárd dollár felajánlást eredményeztek, az egyetem továbbra is számít adományokra.

Bloomberg adományáért köszönetet mondva, Daniels leszögezte, hogy az egyetem "a rendkívüli ajándéknak köszönhetően" a felvételiknél immár teljes mértékben figyelmen kívül hagyhatja majd a leendő hallgatók anyagi helyzetét. Ted Mitchell, az egyetemeket és főiskolákat tömörítő Amerikai Oktatási Tanács elnöke azt hangsúlyozta: Bloomberg adománya az oktatási intézményeknek egyúttal felhívás más adományozóknak, valamint a politikai döntéshozóknak, "biztosítsák, hogy az amerikai felsőoktatás a társadalmi mobilitás eszköze legyen".

Michael Bloomberg 1964-ben diplomázott a tekintélyes intézményben. Az egyéb jótékonykodásáról - a többi között a környezetvédelmet segítő jelentős adományairól - is ismert üzletember a The New York Timesnak írt, a lap internetes oldalán vasárnap megjelent véleménycikkében azt hangsúlyozta: adományával azt szeretné segíteni, hogy a tehetséges emberek az érdemek és ne a gazdagság alapján jussanak lehetőségekhez. "A pénzügyi helyzetnek soha többé nem szabad befolyásolnia a döntéseket" - fogalmazott.

Bloomberg már korábban is jelentős összegeket adományozott oktatási és más jótékony célokra, összesen mintegy 6,5 milliárd dollár értékben.

Hihetetlen összegű adományt kapott a Princeton

Csaknem 300 millió dollár (81 milliárd forint) értékű, mintegy 2500 ritka könyvből és kéziratból álló gyűjteményt ajándékozott az amerikai Princeton Egyetemnek egy hajdani diákja - olvasható az intézmény honlapján. A könyvgyűjtő William H. Scheide 1936-ban végzett az egyetemen. A muzsikus és zenetörténész tavaly novemberben, százéves korában hunyt el.

Hozzászólások

Négy évre szóló, 45 milliárdos tankönyvszerződést kötött a Kello – kérdés, meddig marad a jelenlegi tankönyvpiac

A következő négy évben is az Alföldi Nyomda készítheti és szállíthatja a tankönyveket, miután a tankönyvellátásért felelős cég újabb hosszú távú szerződést kötött a nyomdával. A mostani, 45 milliárd forintos keretösszeg jelentősen meghaladja a korábbi tenderek értékét: a 2020-as közbeszerzés még 20,8 milliárd forintról szólt.

Miskolci Egyetem rektora: „A modellváltás nem egy nukleáris csodafegyver, ami gyógyírt jelentett volna a felsőoktatás sok évtizedes problémáira”

A Miskolci Egyetem rektora szerint a 2020-2021-es átalakítás „vitathatatlanul egy túlpolitizált környezetben ment végbe”, de szerinte hiba lenne teljesen visszafordítani a rendszert. Horváth Zita úgy látja, hogy az elmúlt években az egyetemek pénzügyi mozgástere jelentősen nőtt, ugyanakkor az autonómia kérdése továbbra is rendezetlen maradt.

„Nem a bejutás a nehéz, hanem a bennmaradás” – egyre gyengébb fizikatudással érkeznek az egyetemre a műszaki hallgatók

Sok diák már tizedik osztály után nem tanul fizikát, a középiskolák pedig inkább a felvételi pontszám maximalizálására készítenek fel, mint a valódi tudás megszerzésére – mondta Dr. Tevesz Gábor, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának címzetes egyetemi tanára az Eduline-nak, akivel a közép-és emelt szintű fizikaérettségi kapcsán beszélgettünk.