Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
18 szakkollégium már csatlakozott a kezdeményezéshez, melynek célja, hogy összehangoltan tiltakozzanak a CEU-t ellehetetlenítő törvénymódosítás ellen az egyetemi szervezetek.
18 szakkollégium társult, és létrehozták a Szabad ország, szabad egyetem elnevezésű platformot.
A Szabad ország, szabad egyetem kezdeményezés elítéli a felsőoktatási törvény T/14686 számú módosítását, mivel az diszkriminatív, értelmetlen és minőségellenes feltételeket támaszt indokolatlanul és egyeztetés nélkül magánegyetemek felé, ezzel súlyosan korlátozva a felsőoktatás autonómiáját és a tanszabadságot, ami minden felsőoktatási szereplőt sért és veszélyeztet.
A lex CEU néven ismertté vált törvény ellen már több egyetemi szervezet, így például Orbán Viktor és több Fidesz-vezető egykori szakkolija, a Bibó is fellépett. A Szabad ország, szabad egyetemnek ezen fellépések összehangolása a célja a szervezők szerint.
A kezdeményezés pártpolitikától független és elhatárolódik minden erőszakos, illetve jogellenes cselekvési formától.
- írják.
Az eddigi csatlakozók főként budapesti intézmények szakkollégiumai, de pécsi és erdélyi szervezet is van köztük.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.