"Addig tüntetünk, amíg el nem fogadja a kormány a diákok hat pontját"

Nyolcpontos megállapodás-tervezetet fogalmazott meg a Hallgatói Hálózat, a diákszervezet továbbra is hallgatói szerződés eltörlését, a felsőoktatás állami támogatásának növelését és a kancellári rendszer bevezetésének visszavonását követeli a kormánytól. Látnak-e esélyt arra, hogy az erőforrás-miniszter tárgyal majd a javaslatokról? Meddig tarthatnak a tüntetések? Füzessi Károllyal, a Hallgatói Hálózat egyik tagjával beszélgettünk.

  • Czervan Andrea
Füzessi Károly, a Hallgatói Hálózat aktivistája
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

eduline: Balog Zoltán erőforrás-miniszter többször úgy nyilatkozott, hogy nem hajlandó tárgyalni a Hallgatói Hálózattal, mert nem tartja legitim diákszervezetnek. Miért készítettek mégis egy újabb megállapodás-tervezetet?

Füzessi Károly: Azért fogalmaztuk meg ezt a tervezetet, mert úgy gondoljuk, hogy nem elégséges az a megállapodás, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a HÖOK között januárban.  A felsőoktatási intézmények finanszírozása például nemhogy nincs megoldva, egyenesen katasztrofális a helyzet, az elvonások elbocsátásokkal és intézménybezárásokkal fenyegetnek.

eduline: A HÖOK-Balog-megállapodás aláírása éket vert a HaHa és a HÖOK közé?

F. K.: Azt a részmegállapodást nem kellett volna aláírni, mert nem tartalmaz garanciákat. A HÖOK-kal ennek ellenére jó a kapcsolatunk, megpróbálnak közvetíteni a minisztérium és a decemberben létrehozott Országos Felsőoktatási Egyeztetési Fórum között. Persze ez nekik aligha jó, hiszen így kétfelé kell elszámolniuk, de együttműködnek velünk. A minisztérium által létrehozott Felsőoktatási Kerekasztalban három munkacsoport dolgozik. Ami a munkacsoportok megbeszélésein elhangzik, azt a HÖOK közvetíti a HaHa-nak, így mi is ugyanazokon a témákon tudunk dolgozni.

eduline: Van esély arra, hogy az erőforrás-minisztérium tárgyal majd a mostani megállapodás-tervezetről?

F. K.: Erre most nem sok esélyt látok, de bízom abban, hogy a kormány felismeri, hogy a felsőoktatás összes szereplője ezeket a pontokat képviseli, mindenkinek ez az érdeke. Azt szeretnénk elérni, hogy az Országos Felsőoktatási Egyeztető Fórummal is kezdődjenek meg a tárgyalások egy átgondolt, a minőségjavítást célzó felsőoktatási reformról. A hallgatói szerződések eltörlése pedig továbbra is az egyik legfontosabb követelésünk.

eduline: Meddig tüntetnek?

F. K.: Addig, amíg a decemberben megfogalmazott hat pont meg nem valósul. Továbbra is kitartunk a polgári engedetlenség békés formái mellett. Ha a hatalom semmibe vesz minket, mi sem vagyunk hajlandóak együttműködni a hatalommal.

eduline: Mit terveznek?

F. K.: Ülősztrájk, útlezárás, rendezvények megzavarása, létesítmények elfoglalása is elképzelhető.

Hozzászólások

Egy újabb nyílt levél Lannert Juditnak: az SZFE-s hallgatóknak elegük lett a fejük felett hozott döntésekből

Több mint 250 hallgató ért egyet azzal a nyílt levéllel, amit a Hallgató Önkormányzat fogalmazott meg az egyetemi autonómia helyreállításáról, a kuratóriumi rendszer felszámolásáról, a hallgatói beleszólás hiányáról, az oktatói állomány átalakításáról, a képzési férőhelyek felülvizsgálatáról és az állandó játszóhely hiányáról Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszternek, valamint Tarr Zoltán leendő kulturális miniszternek.

Nem csak az tehetséges, aki jól versenyzik – Kaderják Anita szerint az iskolarendszer már a nulladik ponton rengeteg gyereket elveszít

Az iskolarendszer ma leginkább azokat a gyerekeket ismeri fel tehetségként, akik jól teljesítenek a versenyeken, gyorsan alkalmazkodnak az elvárásokhoz, és abban kiválóak, amit a rendszer eleve értékesnek tart. Kaderják Anita oktatáskutató szerint ezzel éppen azok a gyerekek veszhetnek el, akik másképp gondolkodnak, kérdeznek, alkotnak vagy egyszerűen csak nem férnek bele a tananyagvezérelt oktatás szűk kereteibe.