Új ösztöndíj: kik kaphatnak 25-75 ezer forintot havonta?

Szeptembertől indulnak az új, osztatlan tanárképzések. Visszatér a kétszakos rendszer, a hallgatók pedig akár havi 75 ezer forint ösztöndíjat is kaphatnak. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat.

  • Eduline
túry

Mi változik?

A tanárképzés 2013 szeptemberétől újra osztatlan lesz. Az eddigi - pár éve működő - rendszerben az alapszakos diplomával nem lehetett tanítani, ehhez a mesterszakot is el kellett végezni. Kivétel volt a tanító szak, de azt az újabb változás sem érinti.

Mi az a Klebelsberg Képzési Ösztöndíj?

Az osztatlan tanárszakon tanulók havi 25 ezer forintos ösztöndíjat kaphatnak. Az, akinek legalább az egyik tanárszakja természettudományi, ennél nagyobb támogatást is kaphat, természettudományos szakpár esetén pedig akár 75 ezer forint is lehet az ösztöndíj havi összege. A pályázatot a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ fogja kiírni, várhatóan szeptemberben. Idén kétezren kaphatnak ösztöndíjat.

Hány tantárgyat lehet a diplomával tanítani?

Kettőt, mivel újra kétszakos lesz a tanárképzés. Nem minden tárgyat lehet majd egymással párosítani: például két idegen nyelvre csak akkor lehet szakosodni, ha legalább az egyik az angol vagy a német.

Hány éves a képzés?

Az általános iskolai tanároknak 4+1, a középiskolai tanároknak 5+1 évig kell majd tanulniuk, a plusz egy év a szakmai gyakorlatot jelöli. Ha a kétszakos rendszerben az egyik tárgyat általános iskolai, a másikat pedig középiskolai szakként veszitek fel, 4,5+1 éves lesz a képzési idő. Ha olyan tárgyat tanultok, amelyet általános iskolában és középiskolában is oktatnak, a két szint közül a harmadik év végén kell választanotok.

Nyelvi szakok csak 5+1 féléves, az erkölcstan- és etikatanári, a hon- és népismerettanári, az ének-zene tanári, valamint a természetismeret-környezettan tanári képzések csak 4+1 éves formában indulnak.

Mennyi esély van bejutni állami ösztöndíjas helyre?

A bejutásról a 240-es minimumponthatár, a jelentkezők tanulmányi és érettségi eredménye, valamint az intézmények által meghatározott, az Emberi Erőforrások Minisztériuma által jóváhagyott szakos kapacitás dönt majd - a ponthatárokat július 24-én húzzák. A budapesti egyetemek és főiskolák kapacitásszámait itt, a vidéki intézményekét pedig itt nézhetitek meg. Bár a Pont Ott Parti idén elmarad, csatlakozzatok Facebook-eseményünkhöz, így biztosan nem maradtok le a fontos információkról.

Az idén a legtöbben a történelemtanár és állampolgári ismeretek tanára, az angol és nyelv irodalom, illetve a matematikatanár szakokra jelentkeztek. A teljes listát itt nézhetitek meg.

Már elvégeztem az alapképzést, most osztatlan képzésre kell jelentkeznem, hogy tanár lehessek?

Nem. Ha az alapszakon elvégeztétek a szükséges pedagógiai-pszichológiai modult, továbbra is jelentkezhettek az adott szakterület 4+1 féléves, tanári mesterképzésére.

Minden szakon bevezetik az új rendszert?

Van néhány tanári szak, amelyeket csak ráépülő mesterképzésben lehet elvégezni. Ez azt jelenti, hogy mesterszakos tanulmányaitok közben vagy azok befejezése után egy egyéves, újabb mesterképzésre kell jelentkeznetek a tanári szakképesítés megszerzéséhez. Ezek a szakok: művészettörténet-tanár, filozófiatanár, a finn nyelv és kultúra tanára, illetve pedagógiatanár.

Hozzászólások

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

Megszűnnének a kötelező tartalmi megújító képzések, nem kellene NAT-vizsga a gyakornokoknak – társadalmi egyeztetésen a pedagógus-továbbképzés átalakítása

Az iskolák és óvodák nagyobb szerepet kaphatnának saját pedagógusaik továbbképzésében és megszűnnének a központilag szervezett tartalmi megújító képzések. A 120 kredites, ötéves továbbképzési kötelezettség továbbra is megmaradna, de változna, hogyan lehet teljesíteni. A kormány terve szerint az intézmények saját belső képzéseket is szervezhetnének.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.