Botrány a diplomaosztón: így reagáltak a hallgató, amikor az alelnök megjelent

Nem örültek.

  • Eduline

Egy csomó egyetemista vonult ki a saját diplomaosztójáról, miután azon felszólalt Mike Pence, az Egyesült Államok alelnöke.

A megmozdulást előre megszervezték az indianai Notre Dame Egyetemen. Így akartak tiltakozni az alelnök (és persze Trump elnök) szerintük kirekesztő politikája ellen.

Pence a felszólalásában arról beszélt, hogy szerinte az egyetemeken sérül a szólásszabadság, mivel egyes témákról tilos bizonyos módon beszélni.

Mike Pence korábban homofób nézeteiről vált ismertté.

(BBC)

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.