Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A felsőoktatási intézmények korábbi elvonásait a kormány 27 milliárd forinttal tervezi kompenzálni - nyilatkozta...

A felsőoktatási intézmények korábbi elvonásait a kormány 27 milliárd forinttal tervezi kompenzálni - nyilatkozta Hoffmann Rózsa oktatásügyi államtitkár a szegedma.hu-nak. Hoffmann Rózsa a portálnak egy Szegeden tartott keddi fórum után elmondta: a kormánynak nem célja elsorvasztani a felsőoktatást, éppen ellenkezőleg, támogatni akarja.
Hangsúlyozta: a szegedi egyetem 4,2 milliárd forintos korábbi költségelvonását is kompenzálni fogja a kormány által korábban megígért támogatás. Azzal kapcsolatban, hogy az oktatásért felelős minisztérium és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának múlt heti megállapodása szerint azon a 16 szakon is indítanak államilag finanszírozott képzést, ahol eredetileg nem tervezték, több egyetem jelezte: a várható nagyon magas ponthatárok miatt hátrányba kerülnek a vidéki intézmények. Ezzel összefüggésben az államtitkár hangsúlyozta: a legjobbak állami ösztöndíjjal tanulhatnak, és meg kell várni a felvételiket, amikor is ismertté válnak a ponthatárok.
Hoffmann Rózsa úgy értékelte, hogy a tavaly év végi zárolások sehol sem okoztak működésbeli gondot, sehol sem kellett bezárni egyetemeket. Az elvont milliók kétségkívül "fejtörést okoztak", de - mondta - "mindenki túlélte".
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).