Pukli István: „A tűzoltás nem azonos az oktatásirányítással”
Az oktatás átalakításának nem az intézményrendszerből, hanem abból kellene kiindulnia, hogy milyen társadalmat szeretnénk.
Cikksorozatunk e heti részében a németországi felsőoktatásról, a képzésekről és a jelentkezési feltételekről olvashattatok. Ismét olyan helyeken jártunk, ahol olcsón ebédelhetnek az ELTE bölcész- és jogi karára, illetve a Corvinusra járó egyetemisták. Megnéztük, mennyibe kerülnek a februárban induló alap- és osztatlan képzések, és azt is, hogyan tanulhattok idegen nyelveket otthon, teljesen ingyen. A hét hírei és cikkei.

Külföldi továbbtanulás és ösztöndíjak
Cikksorozatunk második részében a németországi felsőoktatást mutattuk be. A német állami egyetemeken, főiskolákon - egy tartomány kivételével - nincs tandíj: tanulmányi hozzájárulásként szemeszterenként átlagosan 200 eurót (60 ezer forintot) kell fizetni. A szeptember-októberben induló képzésekre általában júliusig lehet jelentkezni. A német nyelvű képzéseken felsőfokú nyelvtudásra van szükség, amelyet igazolni is kell. A részleteket itt olvashatjátok.
Mesterképzés, tanulmányút, kutatómunka és nyári egyetem támogatására is pályázhattok október végéig-november elejéig: az aktuális külföldi ösztöndíjakról itt találjátok összefoglalónkat, az amerikai alapszakos tanulmányokat fedező Klein Family Scholarshipről pedig itt olvashattok.
Olcsó ebéd két óra között
Az egyetemisták, főiskolások fele havi 20-40 ezer forintból gazdálkodik: cikksorozatunkban azokat az éttermeket, menzákat mutatjuk be, ahol olcsón, már 500-600 forintért juthattok meleg ebédhez. A második részben továbbra is az ELTE BTK-ELTE ÁJK-Corvinus háromszögben baragoltunk. Cikkünket itt találjátok.
Őszi érettségi: a szóbeli vizsgák következnek
Véget értek az őszi érettségi írásbeli vizsgái: az összes feladatsort és a hivatalos megoldásokat itt találjátok. Ha valamelyik kormányhivatalban jelentkeztetek az érettségire, november 4-én nézhetitek meg a kijavított dolgozatokat. A pontos helyszíneket ebben a listában találjátok. Ha középiskolában jelentkeztetek a vizsgára, tőlük kaptok információt a megtekintés időpontjáról és helyéről. Az emelt szintű szóbeli vizsgákat november 6-tól 12-ig, a középszintűeket pedig november 21-től 29-ig tartják.
Minden a keresztféléves felvételiről
November 15-ig jelentkezhettek a februárban induló képzésekre. Az egyetemek, főiskolák önköltséges alap- és osztatlan szakokat, illetve felsőoktatási szakképzéseket, valamint állami ösztöndíjas és önköltséges mesterképzéseket hirdettek. A legnépszerűbb alapszakok önköltségéről itt, a mesterszakokéról pedig itt olvashattok. A keresztféléves felvételivel kapcsolatos összes cikkünket itt találjátok.
Idegennyelv-tanulás ingyen, a fotelból
Angolul, spanyolul, franciául, németül, portugálul és olaszul tanulhattok a duolingo.com oldalon. A Carnegie Mellon Universityről indult nyelvoktatási rendszer lényege, hogy interaktívan, tudásotok folyamatos tesztelésével fejleszthetitek a tudásotokat, sőt, Wikipedia-szócikkek lefordításában is részt vehettek. A regisztráció ingyenes: a részleteket itt olvashatjátok. Oroszul tanulnátok? A legjobb ingyenes, online nyelvtanfolyamokat itt találjátok.

Ezek a legjobb online IQ-tesztek
Összegyűjtöttük az öt legjobb ingyenes, online IQ-tesztet, amellyel megtudhatjátok, mekkora az intelligenciahányadosotok. Többek között logikai, számtani, mértani, illetve a memóriát tesztelő feladatokat kell megoldanotok: az IQ középértéke 100, az emberiség 95 százaléka 70 és 130 közötti értékkel rendelkezik. Cikkünket itt találjátok.
Friss egyetemi rangsor
Nyolc magyar egyetem került fel a SCIMAGO 2013-as felsőoktatási rangsorára, a legjobb eredményt a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem érte el: 633. lett. A rangsort több mutató - például az idézési arány, illetve hogy az intézmény kutatóinak hány tanulmánya jelent meg a legbefolyásosabb tudományos folyóiratokban - állítják össze. A részleteket itt találjátok.
Ki kell adni a HÖK-ös tisztségviselők juttatásait
Az első fokú, nem jogerős bírósági döntés alapján az Eötvös Loránd Tudományegyetemnek ki kell adnia, mennyi pénzt kaptak a jogi kar hallgatói önkormányzatának tisztviselői a HÖK jutalomkeretéből, valamint a közéleti ösztöndíjra elkülönített összegből. Az egyetem szerint az ELTE "a teljes nyilvánosság híve", a "konkrét per tárgya tisztán jogkérdés, amely az adatnyilvánosság és az adatvédelem alapjául szolgáló törvényi rendelkezések eltérő értelmezéséből fakad". A részleteket itt találjátok.
Leváltaná a gazdasági főigazgatót a Corvinus
A gazdasági főizgató leváltását kezdeményezi a Budapesti Corvinus Egyetem: a szenátus erről hétfői rendkívüli ülésén döntött. Az indoklás szerint a nemzeti fejlesztési miniszter által, 2012 októberében kinevezett Rózsás Péter András indok nélkül halmozott fel 50-70 millió forint késedelmi kamatot, nem vesz részt a vezetőségi üléseken, szakmaiatlan döntéseket hoz, viszonya a rektorral, a rektori vezetéssel, a belső ellenőrzési iroda vezetőjével, a költségvetési főfelügyelővel és a hallgatói önkormányzattal pedig "olyan mértékben megromlott, hogy az már akadályozza az egyetem napi működését". A részleteket itt olvashatjátok.
Az oktatás átalakításának nem az intézményrendszerből, hanem abból kellene kiindulnia, hogy milyen társadalmat szeretnénk.
A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója a státusztörvény miatt hagyta el a tanári pályát 2023-ban. Szeptembertől egy miskolci gimnáziumban tér vissza a tanterembe.
A két legnagyobb pedagógus-szakszervezet is reagált Rétvári Bence nyilatkozatára, miután a politikus a Tisza-kormányon kérte számon az oktatást segítő dolgozók béremelését, és az esetleges őszi sztrájkot is szóba hozta. A NOKS- és technikai dolgozók bérrendezését ugyanakkor a szakszervezetek hosszú ideje napirenden tartják: korábban sztrájkot is hirdettek miatta, most pedig ismét egy már korábban megfogalmazott követelésükre hívták fel a figyelmet.
„Olyan oktatást szeretnék Magyarországon, ahol nem dirigálunk” – mondta Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnázium tanévnyitóján. A miniszter szerint az iskolának a kreativitás terévé kell válnia, és fontos, hogy a diákok hangját is meghallják. Lannert emellett bejelentette, hogy hamarosan béremelés jön a nevelést és oktatást segítő dolgozóknál.
@eduline.hu 5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy
♬ eredeti hang - eduline.hu
Miközben volt olyan képzés, ahová 500 pont kellett, és olyan is, ahová 177 ponttal be lehetett kerülni, több száz meghirdetett képzés végül nem indult el a 2026-os pótfelvételin.
Összeszedtük, mit kell elintéznetek a sikeres pótfelvételi után.
A kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkár Kecskeméten és Szolnokon beszélt az előttük álló közös munkáról.
Miközben arra pontos előírás vonatkozik, hány foknak kell lennie legalább a tantermekben, felső hőmérsékleti határ jelenleg nincs az iskolákban - ezzel kapcsolatban sürget most változást a Tanítanék Mozgalom.