Harminchat millió forintot gyűjtött egy detroiti munkásnak egy egyetemista

Majdnem 130 ezer dollárt, vagyis 36 millió forintot gyűjtöttek idegenek egy detroiti munkásnak, aki nap mint nap huszonegy mérföldet gyalogol a munkahelyére és vissza. Az online kampányt a Washington State University hallgatója, Evan Leedy indította - írja a The Telegraph.

  • Eduline
gofundme.com

James Robertson több mint egy évtizede - amióta az autója lerobbant, és nem volt pénze megjavíttatni - hétfőtől péntekig minden nap megteszi ezt az utat. Reggel nyolckor indul, és négy és fél órával később ér a gyárba, ahol dolgozik. Tízkor végez, ezután pedig - mivel az utóbbi öt évben este már ritkábban járnak buszok - még egy hatórás gyaloglás vár rá - írja a The Telegraph.

A férfinak egy online kampányban, a Go Fund Me oldalon majdnem 130 ezer dollár (36 millió forint) gyűlt össze - a gyűjtést a Washington State University egy hallgatója, Evan Leedy kezdeményezte, akinek ennél jóval szerényebb célja volt: kétezer dollárt (550 ezer forintot) szeretett volna, hogy vehessen egy kocsit James Robertsonnak. Ezt közben egy helyi autókereskedő ingyen is felajánlotta. Hatalmas összeget gyűjtöttük össze egy hajléktalan diák tanulmányaira az internetezők.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.