Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A kormány szerdai ülésén tárgyalja újra a felsőoktatásban dolgozók béremelésére vonatkozó javaslatot. Arról is hamarosan elkezdődik az egyeztetés, hogy mely szakoknál lesz központi ponthatár a felvételin - közölte Palkovics László felsőoktatási államtitkár szerdai online fogadóóráján.

A felsőoktatási államtitkár ezekről a pontosításokról a kormánydöntés előtt nem kívánt részleteket közölni, azt ugyanakkor hangsúlyozta: a javaslatban megjelölt januári időpontot a bevezetésre továbbra is tarthatónak látják. (Az eredeti javaslatban az szerepelt, hogy 2016-tól az adjunktusok bére 32 százalékkal, a tanársegédeké 25 százalékkal növekedhet; ez azt jelenti, hogy előbbiek 70 ezer, utóbbiak 40 ezer forinttal kapnának majd többet, mint az idén.)
Az MTI azon kérdésére, hogy az előző évekhez hasonlóan a jövő évre vonatkozóan is állapítanak-e meg bizonyos szakoknál előzetes ponthatárokat a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával (HÖOK) egyeztetve, közölte: a HÖOK-kal hamarosan megkezdik a megbeszéléseket. Jelenleg az elmúlt évre vonatkozó elemzések zajlanak, amelyek kiterjednek a munkaerő-piaci adatokra, felvételi jelentkezésekre, intézményi kapacitások változására, és érintik a szakstruktúra átalakításakor felmerült kérdéseket is - tette hozzá Palkovics László. Nincs megállás: így alakítanák át a felsőoktatási törvényt
Kitért arra is, hogy a hallgatói kompetenciamérések technikai feltételeinek kialakítása jelenleg zajlik. Ebben az évben a hallgatók eddig nyújtott teljesítménye - érettségi, korábbi bizonyítvány-eredmények, releváns felvételik - alapján készítettek egy kompetencia profilt, amely jövőre kiegészül a korábban említett kompetenciateszttel. Ezt a folyamatot az Oktatási Hivatal fogja koordinálni, az eredményeket a korábban szokásos módon - a diplomás pályakövetési rendszeren keresztül - nyilvánosságra hozzák. Általános bevezetése 2016 szeptemberétől várható.
További kérdésre a felsőoktatási államtitkár közölte: elkészült a konzisztóriumokra vonatkozó végrehajtási rendelet, amely tartalmazza a jelölési szabályokat is. A rendelet megjelenését követően az intézmények és a minisztérium felhívást tesz közzé a jelölésre, amelynek a tervezett lezárási határideje december 15-e. Ilyen módon január elsejével a konzisztóriumok felállhatnak - ismertette Palkovics László.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.