Durva beavatási szertartás közben halt meg egy egyetemista - halálra itatták
Az eszméletvesztésig itattak társaik két hallgatót a New York állambeli Cornell Universityn.
Eduline
George Desdunes
YouTube
Az eszméletvesztésig itattak társaik két hallgatót a New York állambeli Cornell Universityn. Másnap reggel megkötözve találtak rájuk – egyikük, a 19 éves George Desdunes életét már nem sikerült megmenteni. Az eset már több mint egy éve történt, ám sok diák és tanár máig nem tudta feldolgozni a tragédiát – írja a The New York Times.
Az egyetemen működő Sigma Alpha Epsilon görög nyelvű testvériség beavatási szertartása rendhagyónak számít: itt ugyanis a gólyák tesztelik a felsőbbéveseket. A másodéves George-nak és évfolyamtársainak kérdéseket tettek fel a testvériségről, ha rosszul válaszoltak, le kellett dönteniük egy felest.
Mikor már olyan rosszul voltak, hogy alig tudtak magukról, az elsősök megkötözték és a „szabályok” szerint „elrabolták”, vagyis valahol kitették őket a campuson. George-ra és társára takarítók találtak hajnalban, az egyik egyetemi épület előterében. Azonnal riasztották a rendőrséget és a mentőket, ám míg az egyik fiú megmenekült, George Desdunest többé nem tudták felébreszteni.
Cornell University: itt történt a tragédia
Wikipedia
A durva beavatási szertartás áldozatának családja nem sokkal később beperelte a testvériséget, és 25 millió dollárt követel tőlük. Nem vett tudomást az egyetem a kegyetlen játékokról? Az eldurvuló beavatási szertartások egy másik áldozatáról itt olvashatsz bővebben.
Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.
Kapa Mátyás Péter éppen azokkal a tanárokkal kerül munkáltatói kapcsolatba, akiknek az érdekeivel szemben korábban jogi képviseletet látott el. November 5-től Kapa Mátyás Péter vezeti a Dunakeszi Tankerületi Központot, amelyet korábban két, pedagógusok által indított jogvitában is képviselt.
Sinka Edit, a központ elnöke szerint luxus lenne továbbra is úgy jelentős forrásokat fordítani oktatásfejlesztésre, hogy nem ismerik a programok tényleges eredményességét.
Több ígéretet is kaptak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói, akiket Katz Sándor felsőoktatásért felelős államtitkár hívott egyeztetésre a minisztériumba a tanárképzés megszüntetése miatt.
Új összetételben működik tovább a Gyermek és Ifjúsági Alapprogram Tanácsa, amely a fiatalokat érintő kormányzati javaslatokról is véleményt mondhat. A testületben a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája mellett az Országos Diáktanács is állandó képviseletet kap.
Több, mint tizenegy éve mondja, mit kellene csinálni, és most eljött az ideje, hogy ne csak beszéljen róla, hanem tegyen is érte - mondta Pilz Olivér, akit a miskolci tankerület élére neveztek ki.
Azoknak a tanároknak, akik a 2026/2027-es tanévre a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tartalmi megújító vagy gyakornoki képzését választották, ismét dönteniük kell a továbbképzésükről.