Márciusi fontos dátumok: ezeket véssétek be a naptáratokba!
Márciusban a fókusz a középiskolai felvételin lesz, de ezen kívül is vannak dátumok, amiket érdemes észben tartani. Összeszedtük a hónap legfontosabb eseményeit.
Egyre-másra felmerül az állami vezetésben, hogy túl sok a felsőoktatási intézmény.

Egyre-másra felmerül az állami vezetésben, hogy túl sok a felsőoktatási intézmény. Az ELTE nevét is egyre többször lehet hallani akár préda, akár áldozat szerepében, így hát utánajártunk, hogy milyen utakon indulhatnak el a kreatív minisztériumi munkatársak - olvasható az ELTE blogon.
A legegyszerűbb az lenne persze, ha minden magyarországi intézményt hozzánk csapnának, így végre az egyetemre jelentkezőknek nem kellene fáradtságos procedúrával kitölteni a felvételi jelentkezési lapokat, legfeljebb a szakokat kellene bejelölni. További előny, hogy nem kellene harcolni a kvótákért, az intézményen belüli elosztás egyszerűbb, mint az egyetemek közötti szétdobálás. Végül egy kevéssé becsült adat, ami még jól is jöhet: ha csak egy egyetem lenne, akkor elképesztően jól állnánk a különböző nemzetközi egyetemi rangsorokban, elvégre minden magyar Nobel-díjas a miénk lenne, és még bérbe is vehetnénk párat.
Na de mi lenne, ha az új, közszolgálati egyetemet akarnánk hozzácsapni az ELTE-hez? Az egyetemfoglaló lelkes ifjúságot szakmai gyakorlat keretein belül a rendvédelmis ifjak vihetnék be az őrszobába, hogy ott eldiskuráljanak a másnapi ZH esélyeiről, és még a bulikba sem kellene külön biztonságiakat szerződtetni.
A BME-sekkel már vigyázni kell. Nem elég, hogy évente építenek, majd lebontanak egy épületet Lágymányoson, de a TEK fogja szűrni az iranisztikás cserediákprogram résztvevőit, ha tudomást szereznek a BME alatti atomreaktorról. További hajmeresztő ötleteket találtok az ELTE blogon.
Márciusban a fókusz a középiskolai felvételin lesz, de ezen kívül is vannak dátumok, amiket érdemes észben tartani. Összeszedtük a hónap legfontosabb eseményeit.
A választási bizottság szerint jogsértő volt az a Lázárinfó, amelyet a Fidesz hajdú-bihari jelöltje egy hajdúböszörményi szakképző iskola épületében tartott február 23-án.
Február 10-én egy fegyveres elkövető egy kanadai iskolában nyolc embert ölt meg egy lövöldözésben. A kanadai kormány most azzal vádolja a OpenAI-t és annak népszerű chatbotját, a ChatGPT-t, hogy nem jelezte időben a hatóságoknak az elkövető gyanús online tevékenységét.
Miután hangos nevetés és fújolás szakította félbe beszédét az Állatorvostudományi Egyetem diplomaosztóján, Varga-Bajusz Veronika a közösségi oldalán reagált a történtekre.
Már a diplomaosztó előtt jelezték a végzős hallgatók, hogy nem szeretnének politikai szereplőket látni életük egyik legfontosabb napján. Petíciót is indítottak azért, hogy az egyetem ne hívjon politikusokat az eseményre – kérésük azonban láthatóan nem talált meghallgatásra.
Pont került az elmúlt napokban egyre nagyobb tiltakozást és felháborodást kiváltó ügy végére Veszprémben. Ma délután leszedték az „Én, a kétarcú” feliratú óriásplakátot a veszprémi Jendrassik-Venesz Technikum faláról.
Miután nagy felháborodást keltett a bocskaikerti ovi udvarán megjelent, Magyar Pétert lejárató óriásplakát, megkerestük kérdéseinkkel az érintett óvodát. Végül a helyi önkormányzat közleményét továbbították, amelyben azt írják, a hirdetőfelületen megjelenő adattartalomért ők nem tartoznak felelősséggel.
Hiába kap minden pedagógus bruttó 152 ezer forintos egyszeri juttatást április elején, a tényleges hatása korántsem lesz egyforma.