Az ELTE és a Miskolci Egyetem vezeti a bölcsészkarok rangsorát

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Miskolci Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem vezeti a HVG bölcsészettudományi képzésterületi rangsorát. Megjelent a HVG rangsor - Diploma 2015, benne tíz képzési terület és több mint negyven szak rangsorával.

  • Eduline

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem két kara, a bölcsészeti és a pedagógiai továbbra is tartja első helyét holtversenyben, éppen úgy, mint tavaly és tavalyelőtt. Az ELTE bölcsészkara továbbra is a legnépszerűbb az ilyen szakokra jelentkező hallgatók körében, a többi hagyományos bölcsészkarra jóval kevesebben jelentkeztek, s messze az ELTE-kar vezetett a középiskolaiverseny-helyezett felvettek rangsorában is. Csak az ELTE két kara tudta 400 pont felett tartani a felvettek pontátlagát - az ELTE PPK 450 pont fölé jutott -, annak ellenére, hogy a költségtérítéses hallgatók is beszámítanak a rangsorba" - olvasható a kiadványban. Az összesített rangsorról itt, a jogi egyetemek rangsoráról itt, a műszaki képzési területi listáról itt, a gazdasági karok listájáról pedig itt olvashattok.

Rang - oktatók kiválósága

Intézmény

Rang - hallgatók kiválósága

Intézmény

 1.

 Miskolci Egyetem BTK

 1.

 Eötvös Loránd Tudományegyetem BTK

 2.

 Pécsi Tudományegyetem BTK

 1.

 Eötvös Loránd Tudományegyetem PPK

 3.

 Debreceni Egyetem BTK

 3.

 Károli Gáspár Református Egyetem BTK

 3.

 Eötvös Loránd Tudományegyetem BTK

 4.

 Pázmány Péter Katolikus Egyetem BTK

 5.

 Szegedi Tudományegyetem BTK

 5.

 Debreceni Egyetem BTK

"A tudományos fokozattal rendelkező oktatók száma és az összes oktatókon belüli aránya alapján az ELTE BTK kiemelkedik a mezőnyből, de hallgatói létszáma olyan magas, hogy az egy - tudományos fokozattal rendelkező - oktatóra jutó hallgatók száma alapján számított rangsorban csak a nyolcadik helyet szerezte meg. A tudományegyetemi bölcsészkarok közül a debreceniek és az ELTE holtversenyben kapaszkodtak fel a dobogóra, míg a szegedieknek ez az összes oktatóra jutó tudományos fokozatúak alacsonyabb aránya miatt nem sikerült" - részletezi a HVG kiadványa.

A HVG rangsor - Diploma 2015 kiadványban minden fontos információt megtaláltok az alap-, osztatlan és mesterszakokról, megismerhetitek a pályakövetési rendszer adatait, megtudhatjátok, milyen változások várhatóak a felsőoktatásban, milyen "extra" szolgáltatásokat kínálnak az intézmények, és milyen ösztöndíjakra pályázhattok. A HVG felsőoktatási rangsorát keressétek az újságárusoknál vagy rendeljétek meg itt, a kiadótól.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.