Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Eltérő karriercélokkal, más és más igényekkel választanak a továbbtanulók intézményt – mint ahogyan a felsőoktatási intézmények kínálata is sokféle. Vannak azonban olyan tényezők, amelyek hatása az egyetemek, főiskolák minőségének egészében érvényesül. Ezek között van a tudományos kiválóság, hiszen a tudományos fokozattal, akadémiai teljesítménnyel rendelkező oktatók jelenléte az oktatásban megerősíti a kutatói tevékenység innovativitását, az ismeretek folyamatos frissülését, a szélesebb nemzetközi kitekintést - írja elemzésében Fábri György egyetemi docens, az ELTE PPK Pszichológiai Intézet Társadalmi Kommunikáció Kutatócsoportjának vezetője, rektorhelyettes.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Budapesti Corvinus Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem vezeti a HVG 2014-es felsőoktatási rangsorát, amely az elsőhelyes jelentkezők száma, a nappali tagozatos képzésekre felvettek pontátlaga, a nyelvvizsgával rendelkező felvettek és a középiskolai versenyeken helyezettek száma, a tudományos fokozattal rendelkező oktatók száma és aránya, valamint az egy - tudományos fokozattal rendelkező - oktatóra jutó hallgatók száma alapján állt össze.

Nem csupán a kari rangsorokban tekintjük meghatározó tényezőnek a tudományos fokozattal rendelkező oktatók számát és arányát, hanem külön is bemutatjuk a karok tudományos fokozatok és címek alapján készített összehasonlítását. Jelenleg ez az egyetlen pontos adat, amely erről a kérdésről rendelkezésre áll, hiszen például a publikációkat teljeskörűen és hitelesen nyilvántartani hivatott Magyar Tudományos Művek Tára (MTMT) öt év működés után sem érte el a kellő feltöltöttséget.
Az akadémiai doktori címet (mivel az a magyar tudományos közösség minőségbiztosítási formáin megmért, valódi tudományos teljesítményt fejez ki) önálló rangsorképző alindikátorként figyelembe vevő rangsorokat a hagyományos tudományegyetemek vezetik. Ezeknél a tudományosan minősített oktatók száma és aránya is kiemelkedően magas. Az összes, felsőoktatásban működő, doktori fokozattal rendelkező oktató több mint fele a hat kutató- és kiváló egyetem (ELTE, Debrecen, Szeged, Műegyetem, Pécs, Semmelweis) valamelyikén dolgozik, míg az akadémiai doktorok háromnegyede itt tevékenykedik.

Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy a mezőny első felében két főiskola (Nyíregyháza és a Kodolányi) is meg tudott jelenni, néhány egyetemnél jobb átlagokkal.
Intézményi rangsor a minősített oktatók száma és aránya, valamint az MTA-doktorok száma és aránya alapján
Rangsor | Intézmény | Minősített oktatók száma és rangsor helyezés | Minősített oktatók aránya és rangsor helyezés | MTA doktora címmel rendelkezők száma és rangsor helyezés | MTA doktora címmel rendelkezők aránya és rangsor helyezés | Összesített rangsor érték |
1. | ELTE | 1115 (1.) | 78,8 (6.) | 164 (1.) | 11,6 (1.) | 9. |
2. | DE | 1029 (2.) | 72,4 (9.) | 135 (3.) | 9,5 (4.) | 18. |
3. | SZTE | 1027 (3.) | 69,2 (13.) | 149 (2.) | 10,0 (3.) | 21. |
4. | BME | 718 (5.) | 68,4 (15.) | 109 (4.) | 10,4 (2.) | 26. |
5. | PTE | 946 (4.) | 69,4 (12.) | 93 (5.) | 6,8 (7.) | 28. |
6. | PE | 269 (12.) | 70,6 (10.) | 35 (8.) | 9,2 (5.) | 35. |
7. | BCE | 434 (7.) | 72,9 (8.) | 34 (9.) | 5,7 (11.) | 35. |
8. | PPKE | 287 (11.) | 79,7 (5.) | 24 (11.) | 6,7 (9.) | 36. |
9. | SZIE | 415 (8.) | 68,8 (14.) | 39 (7.) | 6,5 (10.) | 39. |
10. | SE | 612 (6.) | 59,2 (26.) | 91 (6.) | 8,8 (6.) | 44. |
A karok esetében hasonló a helyzet, itt az első húsz helyezett között összesen négy olyat találunk, amelyek nem valamely kutató-kiváló egyetem szervezeti egysége. Itt már megfigyelhető a szakterületi polarizálódás: öt-öt bölcsészeti és természettudományi, valamint három általános orvosi egyetemi kar mellett négy agrár- és három mérnöki kar található itt.
Rangsor | Intézmény és kar neve | Minősített oktatók száma és rangsor helyezés | Minősített oktatók aránya és rangsor helyezés | MTA doktora címmel rendelkezők száma és rangsor helyezés | MTA doktora címmel rendelkezők aránya és rangsor helyezés | Összesített rangsor érték |
1. | ELTE TTK | 325 (3.) | 86,0 (18.) | 89 (1.) | 23,5 (1.) | 23. |
2. | SZTE TTIK | 245 (7.) | 88,1 (12.) | 61 (3.) | 21,9 (4.) | 26. |
3. | ELTE BTK | 457 (1.) | 91,2 (7.) | 48 (5.) | 9,6 (28.) | 41. |
4. | BME TTK | 111 (17.) | 88,8 (10.) | 23 (10.) | 18,4 (7.) | 44. |
5. | DE TTK | 150 (12.) | 83,3 (24.) | 37 (7.) | 20,6 (5.) | 48. |
6. | DE ÁOK | 260 (5.) | 78,3 (37.) | 51 (4.) | 15,4 (12.) | 58. |
7. | PTE TTK | 118 (16.) | 85,5 (19.) | 17 (14.) | 12,3 (19.) | 68. |
8. | SZIE MKK | 105 (22.) | 86,8 (16.) | 15 (17.) | 12,4 (18.) | 73. |
9. | SZTE ÁOK | 260 (5.) | 73,4 (52.) | 46 (6.) | 13,0 (15.) | 78. |
9. | SZIE ÁOTK | 67 (39.) | 88,2 (11.) | 12 (18.) | 15,8 (10.) | 78. |
Ezeknek a szempontoknak a figyelembe vétele a rangsorok összeállításakor kifejezetten a továbbtanulók érdeklődése miatt fontos. Ugyanis hosszú ével óta azt mutatják a jelentkezési statisztikák, hogy a tudományos kiválóságban élenjáró karok egyben a legtöbb és legjobb felvételi eredményt elért fiatalt vonzzák. Vagyis, a jelentkezők számára elengedhetetlen információ az oktatók tudományos fokozatát is figyelembe vevő összehasonlítás. A teljes intézményi és kari rangsort innen lehet letölteni.
A HVG rangsor - Diploma 2014 kiadványban minden fontos információt megtalálsz az alap- és mesterszakokról, megismerheted a pályakövetési rendszer adatait, valamint megtudhatod, mekkora kiadással kell számolniuk a hallgatóknak, milyen változások várhatóak a felsőoktatásban, és milyen ösztöndíjakra pályázhatsz. A HVG felsőoktatási rangsorát keresd az újságárusoknál vagy rendeld meg itt, a kiadótól.
Most rövid ideig kedvezményes áron, 2500 forintért rendelheted meg a HVG három idei oktatási kiadványát: a Diploma Rangsort, a Középiskolai Rangsort és a Campus Pluszt. Az ajánlat december 15-ig érvényes, részletek és rendelés itt.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).