Visszacsapott a HÖOK: a "pártállamot idézi" a Kehi javaslata

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) szerint a pártállamot idézi a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) hallgatói önkormányzatok működését érintő javaslata, amelyet antidemokratikusnak és kirívóan aggasztónak tartanak. Ezt Körösparti Péter HÖOK-elnök közölte szerdán az MTI-vel.

  • MTI

Előzőleg a Magyar Nemzet a birtokába került Kehi-jelentést ismertetve arról az elképzelésről számolt be, amely szerint a diákszervezetek túlzott befolyása miatt három főben maximalizálnák a hallgatói önkormányzatok (hök) részvételét az egyetemi és főiskolai szenátusokban és kormányrendeletben határoznák meg a diákképviseleteknek nyújtható támogatások mértékét. Ezek mellett törvénybe foglalnák, hogy a rektor, illetve a kancellár felel a hallgatói önkormányzatok - legalább kétévenkénti - ellenőrzéséért. 

Körösparti Péter reagálásban jelezte: a HÖOK testületei hivatalos jelentés birtokában nincsenek, így arról és annak feltételezett tartalmi elemeiről tárgyalni nem tudnak. Ugyanakkor leszögezte, a Kehi jogszabályban rögzített feladatai között a közpénzek jogszerű felhasználásának vizsgálata szerepel, nem pedig annak a megítélése, hogy az intézményi döntéshozó testületek milyen összetételben működnek.

A javaslatot, hogy a szenátusban a hallgatókat legfeljebb 3 fő képviselje, elfogadhatatlannak tartja. Megjegyezte: komolytalan megállapítás összehasonlítani - ahogy a jelentésben szerepel - az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Nyugat-magyarországi Egyetem hallgató önkormányzatainak költségvetését, ráadásul úgy, hogy az elmúlt 5 év számait összeadják, a két hök által elvégzett konkrét feladatokat pedig nem ismertetik. 

Stiller Ákos

A hallgatói szervezet vezetője rögzítette: a HÖOK pénzfelhasználását nem kétévente kell az intézmény gazdálkodásáért felelős személynek ellenőriznie, hanem folyamatában. Az egyetem nevében szerződést a rektor és a gazdálkodásért felelős vezető ír alá. "Jóhiszeműen feltételezem, hogy elolvassák azt, amit aláírnak" - fogalmazott.

Kiemelte: az a pártállamot idéző javaslat, hogy rendeleti szinten kell a hallgatói önkormányzatok felépítését és működtetését meghatározni, antidemokratikus, sőt kirívóan aggasztó.

Körösparti Péter utalt arra: a Felsőoktatási Kerekasztal keddi ülésén elfogadták a felsőoktatást átalakító stratégia megalkotásának ütemtervét, melynek része az idén 25 éves hallgatói önkormányzati rendszer működésének áttekintése is. A hallgatói egyéni és kollektív jogok meghatározása során a felsőoktatásért felelős államtitkársággal együttműködve járnak el - tette hozzá.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Alapítványi vagy egyházi iskolákba kényszerülnek a „feketelistázott” tanárok: a tankerületek indoklás nélkül utasítják el azokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel

Már az órarendje is elkészült egy matematika-fizika-kémia szakos tanárnak, az iskola számított rá, a tankerület azonban végül megvétózta a felvételét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem egyedi esetről van szó: továbbra is falakba ütköznek azok a pedagógusok, akik 2023-ban a státusztörvény miatt hagyták el a közoktatást, majd később visszatérnének. A szakszervezet szerint informális „feketelista” működik a tankerületek között, a Klebelsberg Központ ugyanakkor többször is tagadta ennek létezését.

„Mindent megtettünk a konkrét fenyegetésen kívül” – A Trefort igazgatója fideszes politikusoktól kért segítséget a tanári engedetlenség idején 2022-ben

Az Eduline-hoz került levelezés szerint a 2022-es pedagógus polgári engedetlenségi akciók előtt az ELTE Trefort Ágoston Gimnázium igazgatója, Csapodi Zoltán fideszes politikusokhoz fordult segítségért. Az e-mailek alapján az igazgató arról számolt be, hogy kollégáival igyekeztek lebeszélni a tanárokat a tiltakozásról, és még sajtómegjelenésekkel is próbálták mérsékelni a helyzetet. Csapodi elismerte a levelek hitelességét, ugyanakkor azt mondta, nem politikai kapcsolatai, hanem a tanárhiány és a diákok jövője miatti aggodalom vezette.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Lannert Judit: kivezetik a pedagógusképzést az NKE-ről, és megszüntetik az egyetem továbbképzési monopóliumát

Átalakítanák a pedagógusok képzési rendszerét: megszűnne a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kiemelt szerepe a továbbképzésekben, a tanárképzés pedig fokozatosan más intézményekhez kerülne – erről írt közösségi oldalán Lannert Judit oktatáskutató. A már tanulmányaikat megkezdő hallgatók a tervek szerint változatlan feltételekkel fejezhetnék be képzésüket.