HÖK-választás a bölcsészkaron: kampányt indított a Hallgatói Hálózat

Tájékoztató kampányt indított a Hallgatói Hálózat helyi csoportja az ELTE bölcsészkarának hallgatói önkormányzati...

  • Eduline
HaHa ELTE BTK: tavaly így reklámozták a hallgatói fórumot
Facebook - Hallgatói Hálózat ELTE BTK

Tájékoztató kampányt indított a Hallgatói Hálózat helyi csoportja az ELTE bölcsészkarának hallgatói önkormányzati választására. A Te vagy a HÖK! című blogra eddig a választás menetéről, a HÖK felépítéséről és a hallgatói érdekképviselők feladatairól kerültek fel rövid ismertetők és egy prezentáció.

"A Hallgatói Hálózat ELTE BTK tagjai kiemelten fontosnak tartják, hogy minél több diák éljen hallgatói jogaival, vegyen részt jelöltként és szavazóként a választásokon. A demokrácia kicsiben kezdődik, kezdjük el most!" - írják az impresszumban. Csütörtökön a diákszervezet egy fórumot is tartott, amelyen többek között a HÖK működésével kapcsolatos problémákról beszélgettek, és jelölteket toboroztak.

A bölcsészkaron áprilisban az alapszakos és a felsőfokú szakképzésre járó hallgatók választanak képviselőket maguk közül, a szavazatokat  április 29-én és 30-án összesítik. Az ELTE rektora elmondta: nem a diákok listázása és a HÖK működésének felfüggesztése miatt írták ki a választást, mert annak egyébként is itt az ideje, de kétségtelenül jókor jön, hisz "lehetőséget teremt a tisztulásra". Mezey Barna szerint "illetlen" lenne, ha a a jelenlegi érdekképviseleti tisztségviselők is jelöltetnék magukat.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.