szerző:
Eduline

Habár még a ponthatárokat sem tudjuk, néhány egyetem már most közzétette a gólyatábora helyszínét és időpontját. Amint megtudjátok, hogy hova vettek fel titeket, máris elindulhat a tervezgetés a gólyatábor kapcsán. Addig is összeszedtük őket:

A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara 2017. augusztus 28-31 között Sikondán tartja a táborát. Az idei évben  a Mary Popkids, DJ Nara és Black Cell, valamint a Közgáz Szerdák rezidens lemezlovasa, DJ Greg S gondoskodnak majd a remek hangulatról.  - írják a programban.

Az ELTE Bölcsészettudományi Kara a tervek szerint idén is Zánkán rendezi az össznépi gólyatábort.

A BME Villamosmérnöki és Informatikai Kara pedig visszaszámlálást idított, ahol a ponthatárhúzást követően lesznek elérhetőek az információk. Bár azt már tudhatjuk, hogy a tábor 2017. augusztus 16-20. között lesz.

BME Gépészkari Gólyatábor 2017-ben augusztus 21-24. között lesz, részletek hamarosan, írják a Facebook-eseménynél.   

A Semmelweis Egyetem gólyatáborának időpontja: augusztus 22-27.

Azonban nem csak a BME titokzatos, az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kara egy képben rejtette el az információkat:

©

8 dolog, ami az őrületbe kergeti a felvételi ponthatárokra várókat

Nem sokára kiderül, melyik szakon hol húzzák meg a ponthatárokat, de vannak olyan dolgok, amelyek minden felvételizőt az őrületbe tudnak kergetni. 1. A lestréberebb osztáytárs már most azzal dicsekszik, hogy ő biztosan bekerül, hiszen vagy 20 ponttal van a tavalyi ponthatár fölött. 2.