Márciusi fontos dátumok: ezeket véssétek be a naptáratokba!
Márciusban a fókusz a középiskolai felvételin lesz, de ezen kívül is vannak dátumok, amiket érdemes észben tartani. Összeszedtük a hónap legfontosabb eseményeit.
Több mint 30 millió forinttal a mai napig nem számolt el az intézmény felé a Budapesti Corvinus Egyetem...

Több mint 30 millió forinttal a mai napig nem számolt el az intézmény felé a Budapesti Corvinus Egyetem alapítványának tulajdonában álló Aula Kiadó Kft. - írja az Index. A könyvkiadással foglalkozó cég jelenleg végelszámolás alatt áll: az elmúlt években több mint 130 millió forintot kapott jegyzettámogatásként, de ebből több mint 30 millióval nem számolt el.
Az Index információi szerint a kifizetésekről több esetben szerződést sem kötöttek. A cég helyiségeket is bérelt az egyetemtől, de a bérleti díj egy részét tavaly majdnem két évre visszamenőleg elengedte az amúgy adósságokkal küszködő, szinte fizetésképtelen helyzetben lévő intézmény.
A hűtlen kezelés gyanúja miatt az ügy a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól átkerült a rendőrséghez, mivel a gyanú szerint az egyetem vagyonának kezelésével megbízott személy (a jelenlegi rektor) a helyiség bérleti szerződésének módosításával, a jegyzettámogatással kapcsolatos vagyonkezelői kötelezettségét megszegte.
A Corvinus gazdálkodását a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal is ellenőrizni akarja. A gyanús ügyek egyikében az egyetem hallgatói önkormányzata is érintetté vált: egy, a HÖK által szervezett nyári balatonkenesei buli után ugyanis az idegenforgalmi adó bevallását az egyik hallgató írta alá az egyetem nevében, a rendőrség ezért magánokirat-hamisítás vétsége miatt eljárást indított.
A Corvinus nehéz anyagi helyzetben van, igaz, a szemeszter eleji hallgatói befizetéseknek köszönhetően adóssága másfél milliárdról kevesebb mint egymilliárd forintra csökkent. Az Index úgy tudja, az egyetem bankszámláján már van annyi pénz, hogy akár a teljes adósságot is ki tudnák fizetni, de a bizonytalanság miatt kivárnak.
Márciusban a fókusz a középiskolai felvételin lesz, de ezen kívül is vannak dátumok, amiket érdemes észben tartani. Összeszedtük a hónap legfontosabb eseményeit.
A választási bizottság szerint jogsértő volt az a Lázárinfó, amelyet a Fidesz hajdú-bihari jelöltje egy hajdúböszörményi szakképző iskola épületében tartott február 23-án.
Február 10-én egy fegyveres elkövető egy kanadai iskolában nyolc embert ölt meg egy lövöldözésben. A kanadai kormány most azzal vádolja a OpenAI-t és annak népszerű chatbotját, a ChatGPT-t, hogy nem jelezte időben a hatóságoknak az elkövető gyanús online tevékenységét.
Miután hangos nevetés és fújolás szakította félbe beszédét az Állatorvostudományi Egyetem diplomaosztóján, Varga-Bajusz Veronika a közösségi oldalán reagált a történtekre.
Már a diplomaosztó előtt jelezték a végzős hallgatók, hogy nem szeretnének politikai szereplőket látni életük egyik legfontosabb napján. Petíciót is indítottak azért, hogy az egyetem ne hívjon politikusokat az eseményre – kérésük azonban láthatóan nem talált meghallgatásra.
Pont került az elmúlt napokban egyre nagyobb tiltakozást és felháborodást kiváltó ügy végére Veszprémben. Ma délután leszedték az „Én, a kétarcú” feliratú óriásplakátot a veszprémi Jendrassik-Venesz Technikum faláról.
Miután nagy felháborodást keltett a bocskaikerti ovi udvarán megjelent, Magyar Pétert lejárató óriásplakát, megkerestük kérdéseinkkel az érintett óvodát. Végül a helyi önkormányzat közleményét továbbították, amelyben azt írják, a hirdetőfelületen megjelenő adattartalomért ők nem tartoznak felelősséggel.
Hiába kap minden pedagógus bruttó 152 ezer forintos egyszeri juttatást április elején, a tényleges hatása korántsem lesz egyforma.