Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A svájci forrástól a hollandiai torkolatig végig akarja úszni a több mint ezer kilométeres Rajna folyót egy német főiskolai kémiaprofesszor, hogy pénzt gyűjtsön egy értékes műszerre.
Andreas Fath hétfőn kezdte el az expedíciót a Rajna forrásánál, a 2345 méteres magasságban fekvő, jéghideg vízű Toma tónál. Ott a folyó - illetve a Rhein da Tuma nevű patak - még nemigen úszható, ezért az 52 kilométeres első szakaszon csak néhány tempót úszott a fotósok kedvéért, majd kerékpárra szállt.
A második, keddi szakaszt már végig a vízben teljesíti majd, vastag neoprén ruhába öltözve megpróbálja valahogyan sértetlenül megtenni a 26 kilométeres távot a Svájci Grand Canyon néven ismert vidéken keresztül vadul zubogó hegyi folyóban.
A német Baden-Württemberg tartománybeli Furtwangen főiskolájának kémiaprofesszora gyakorlott extrémúszó, 1973 óta űzi a sportot. Az 1231 kilométeres folyón 25 nap alatt akar leúszni az Északi-tengeri torkolatig. Közben a vízből rendszeresen mintát vesz majd, amelyek elemzését már az expedíció során elkezdik segítői.
"Egy sor tudományos eredményt, új ismeretet várunk, például választ arra a kérdésre, hogy a folyókban keresendő-e az óceánok úgynevezett mikroműanyag-szennyeződésének egyik forrása" - mondta a tudós extrémsportoló az expedíció honlapja szerint.
Az ötlet megszületését a főiskola szűkös anyagi lehetőségei ösztönözték. A fő cél minél több ember és lehetséges szponzor figyelmének felhívása, és a pénzgyűjtés egy százezer eurós anyagelemző berendezésre a kémia tanszéknek.
A professzor köré egy több mint harminctagú csapat szerveződött a főiskolán, a diákok egyebek mellett dokumentumfilmet készítenek a vállalkozásról, és folyamatosan tudósítanak róla a legnagyobb közösségi portálokon.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.