Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Idén 11. alkalommal rendezik meg a Fishing on Orfű fesztivált, amely a szervezők kreativitásának és a családias közegnek köszönhetően az elmúlt tíz év során véglegesen felkerült a hazai fesztiváltérképre. Ebben az évben még több újítással, a valaha volt legszínesebb programválasztékkal várják a vendégeket. Megnéztük, miért is vált megkerülhetetlen tényezővé a nagy fesztiválok mellett Lovasi András szerelemgyereke: a Fishing.

Még több gyerekbarát és kultprogrammal színesedett a zenekarok kedvenc fesztiválja, az Fishing on Orfű. Az egyik „legélhetőbb” fesztiválon a korábbi években is több kisgyermekes családot láthattunk, nekik kedvez az idén induló Orfűi Mesetúra, ahol három állomáson keresztül egy kifejezetten erre az alkalomra írt mese köti majd össze az eseményeket kicsiknek és nagyoknak. A programot a 2017 januárjában alakult Mesetérkép csapat szervezi, amely azzal a céllal jött létre, hogy mesealapú alkotófoglalkozásokat tartson a nem mindennapi kalandokra vágyó gyerekeknek. A foglalkozások kortárs gyerekirodalmi művekre, valamint művészetterápiás és drámapedagógiás módszerekre épülnek. A gyermekbarát program több mint egy egyszerű kézműves foglalkozás - a szervezők komplett élménycsomagot kínálnak, amelyben egyszerre van jelen a játékos tanulás és szórakozás. A foglalkozásokat mindig az adott eseményre és a résztvevők életkorára, érdeklődési körére szabják, ezért biztosak vagyunk benne, hogy a szülők sem fognak unatkozni, akik ezt a napközbeni programot választják.
A napközben zajló OFF-programok nagy sikerét jól tükrözi, hogy a korlátos különprogramok a meghirdetés után egy-két nappal szinte teljesen megtelnek – nem véletlenül: a tókerülő fröccstúrán és a sörtúrán a fesztivál fellépői kalauzolnak különböző állomásokon. Természetesen az italok mellett itt is a zenéé és a kultúráé a főszerep. Ahogy fentebb jeleztük, a programok jelentős részére már elkeltek a jegyek, de akad még pár hely azoknak, akik szeretnének együtt fröccsözni az Ivan & The Parazol zenekarral, vagy legurítanának pár sört a Bohemian Betyársszal.
A színházi előadásokra látogatókat valami Scherer nevű invitálja az alábbi videóban, aki a tavalyi évhez hasonlóan a tókerülő fröccsözni vágyókat guideolja idén is. Feltűnik még a színpadon Mácsai Pál, Udvaros Dorottya, Szabó Győző és Stohl András is.
A mozizni vágyók olyan klasszikus alkotásokat láthatnak, mint a Liza a rókatündér, vagy az Oscar-díjjal jutalmazott Testől és lélekről.
A zenei programoknál némi átalakulás figyelhető meg, mivel a borfaluban található színpadnál a Fonónak köszönhetően hangsúlyosabban jelennek meg a népzenét és a világzenét játszó zenekarok, akik hajnalig szolgáltatják majd a talpalávalót.
A 2018-as FOO már szinte teltházas, de a szerdai nyitónapra akad még pár napijegy, azoknak, akik szeretnék elcsípni Tövisházi Ambrus, Kiss Erzsi és Harcsa Veronika Erik Sumo Bandjét. Érdemes, mert a zenekar eztán már csak a teltházas Kobuci kerben lesz látható idén. Az első napon játszik még Frenk, aki a tavaly megjelent 5. nagylemezéről is egész biztosan játszik majd és hogy a hajnali órákra se butuljunk el, kíváncsian várjuk a Tudósok koncertjét.
Azoknak, akik idén már egészen biztosan nem tudnak jönni, kedvcsinálóként ajánljuk a fesztivál hivatalos oldalán található videóarchívumot, ahol az elmúlt 10 év legtöbb koncertje szinte teljes egészében megtekinthető.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.