Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Orbán Viktor miniszterelnök szombaton bejelentést tesz a felsőoktatás struktúráját érintő változásokról - közölte...

Orbán Viktor miniszterelnök szombaton bejelentést tesz a felsőoktatás struktúráját érintő változásokról - közölte Balog Zoltán a Magyar Rektori Konferencia elnökségével folytatott megbeszélés után pénteken Pannonhalmán.
Az emberi erőforrások minisztere szerint az egyetemi vezetőkkel folytatott megbeszélés fontos volt "a bizalom megerősítése szempontjából". Balog Zoltán ígéretet tett arra, hogy a felsőoktatás új struktúráját érintő változásokat a felsőoktatásban dolgozókkal együttműködésben, velük egyeztetve szeretnék elvégezni.
Újságírói kérdésre válaszolva hangoztatta, szeretné a diákokat és követeléseiket komolyan venni. "Bízom benne, hogy ők is komolyan veszik magukat, és ebben a légkörben fogunk tárgyalni" - mondta. Hozzátette, hogy december 18-án lesz egyeztetés, és nem tekinti elutasításnak, hogy a diákok korábban két alkalommal nem fogadták el a meghívását.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.