Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Jelenleg az egyetem rektora, Józsa János látja el Andor György feladatait.

Nagyobb a zűr a Műegyetemen, mint a keddi hír alapján gondolhattuk volna, hogy a kormány a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar átköltöztetését tervezi az ELTE-re, ahol jelenleg nincs érdemi gazdasági képzés.
Az Index legújabb értesülései szerint egy hétfői szenátusi ülésen hozott döntés értelmében felfüggesztették Andor György dékánt, így őt egyetem rektora helyettesíti. A portál a felfüggesztés pontos okáról nem ír, de összefüggsébe hozták a kar esetleges elcsatolásával.
A szenátusi állásfoglalás szerint "az egyetemnek szüksége van humán- és gazdasági ismereteket oktató és kutató szervezetre", vagyis szeretnék megtartani a GTK-t az egyetemen.
A kar hallgatói képviselete ugyanakkor egy nyilatkozatot tett közzé, hogy "a rektor úr döntése a párbeszéd indításával ellentétes lépés, ebből kifolyólag a kar autonómiája is sérült", pedig " jelen bizonytalan helyzetben katasztrofális következményekkel járhat, ha a kar élén nincs olyan legitim vezető, aki képes lenne a GTK érdekeit képviselni."
A GTK október 22-én összeállított egy panaszsort a BME vezetése felé, amely a kar és az egyetem nézeteltéréséről árulkodik. Ez alapján a GTK oktatóit nem ismeri el és háttérbe szorítja az egyetem, az egyetem legnagyobb bevételű egysége nem arányosan részesül a központi költségvetésből, módosító javaslataikat pedig leszavazza a szenátus. Az Index szerint azt is hangsúlyozza a dokumentum, hogy nem a kar kezdeményezte, hogy áthelyezzék az ELTE-hez.
Sem az ELTE, sem a BME vezetése eddig nem kommentálta az Eduline megkeresésére az átszervezés hírét.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.