Elfoglalták az ELTE bölcsészkarát a tüntető egyetemisták

Több száz tüntető vonult be az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészkarára - a hallgatók több termet foglaltak el...

  • Eduline
Facebook - Kettős Mérce

Több száz tüntető vonult be az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészkarára - a hallgatók több termet foglaltak el, egyik előadó sem elég nagy ugyanis ahhoz, hogy mindannyian le tudjanak ülni. A szervezők néhány perccel fél öt után bejelentették: átvonulnak az "A" épületbe, ott van ugyanis a campus legnagyobb előadója.

A fórum résztvevői döntöttek: a horvát egyetemisták 2009-es akciójához hasonlóan több mint egy hónapig akarják blokád alatt tartani az ELTE-t.

A Hallgatói Hálózat demonstrációja délután háromkor kezdődött a Deák téren, a menet eredetileg az Egyetem téren át a Műegyetem épülete elé, majd az ELTE lágymányosi campusához vonult volna. Folyamatosan frissülő tudósításunkat itt olvashatjátok, élőben pedig itt követhetitek az eseményeket.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.